Egy 46 éves nő gondolta úgy, hogy magával viszi egy veszprémi kollégium televízióját.


Az összforgalom meghaladta a 192 milliárd forintot. A számítástechnikai szektor csökkent.


Sok célt fogalmaztunk meg a 2015-ös esztendőre, melyek mindegyikében sikerült eredményeket elérnünk - fogalmazott évértékelőjében a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője.


A Virgin AtlanticLondonból New Yorkba tartó vasárnapi járatának pilótafülkéjébe világítottak be lézeres fénnyel, ezért visszafordultak Heathrow-ra.


Semmi nem utal arra, hogy idén mérséklődne az illegális bevándorlók száma.


A házasság alatt folyamatosan alakulnak ki a különböző identitások. Össze kell hangolni a családi mintákat, ez pedig időnként “csatával” jár.


Számos nyelven hallhatju az alábbi videón: szeretlek!


Három jármű ütközött Herend és Városlőd között a 8-as számú főúton.


Úgy látják, rendszerszintű változtatásokra lenne szükség az oktatás, a köznevelés területén.


Több mint harminc évi házassággal a hátuk mögött vallott a párkapcsolatukról dr. Kiszelyné Czibik Tünde, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió művészeti vezetője és férje.