Vállalkozásokra specializálódott csalók

Írta:  8200 Veszprém július 17 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Az üzleti partnerek közötti átutalásokban rejlő veszélyekre hívta fel a figyelmet a rendőrség.

A világháló egyre meghatározóbb színtere életünknek, mindennapi tevékenységeink közül is egyre több emelődik át a virtuális térbe. Az ebből fakadó veszélyek visszatérő témái a közbeszédnek. Most az internetes bűnözés egy olyan jelenségére szeretnénk felhívni a figyelmet, ami egyelőre csak szórványosan jelentkezik, azonban komoly károkat tud okozni a sértetteknek. A bűnözők célpontjai elsősorban vállalkozók, vállalkozások, akik számos információt jelentetnek meg magukról mindennapi működésük során. Mi magunk is elvárjuk, hogy egy „komoly cégnek” legyen honlapja, azon megismerhessük a fontosabb beosztásban dolgozókat és azok elérhetőségeit. Ügyfélként szükségünk lehet ezekre az adatokra, azonban ezekkel is, mint minden más dologgal, lehet élni és visszaélni.

A csalók módszere a következő: miután a legálisan is elérhető forrásokból „feltérképezik” a vállalkozás tevékenységét, kapcsolatrendszerét egy üzleti partner nevében e-mail üzenetet küldenek a cégnek, melyben valamilyen ürüggyel ráveszik a vezetőt, vagy ügyintézőt, hogy egy jelentősebb összeget utaljon át az általuk megadott bankszámla számra. Az üzenetküldéshez olyan e-mail címet generálnak, ami megtévesztésig hasonlít a tényleges üzleti partnerére, lehet, hogy csak egy karakterben tér el tőle. A mindennapi munkavégzés rutinja mellett a fogadó félnek nyilván nem fog feltűnni a minimális eltérés és nem ébred gyanú benne. A pénz utalásának oka is életszerű lehet, pl. egy állandó beszállítóról van szó, akinek a cég egyébként is rendszeresen fizet, de az is előfordulhat, hogy valamilyen kedvezményes vásárlási lehetőségre hivatkoznak, amelynek gazdasági hasznától a sértett nyilván nem akar elesni. Az újonnan megadott bankszámla számot pedig valamilyen technikai problémával, változással indokolják, ami felett szintén könnyű elsiklani. Mivel a sértett a gazdasági élet szereplője, ezért egy bűncselekménnyel százezres vagy milliós nagyságrendű kárt is elszenvedhet.

A megelőzés lehetőségei:

  • Tudatosítsa magában a lehetséges veszélyeket! Amennyiben Ön gazdasági tevékenysége keretében értéket állít elő, az ugyanolyan vonzó célpont lehet a bűnözők számára, mint a magánvagyona!
  • Gazdasági döntéseket, pénzkifizetést befolyásoló e-maileket mindig szigorúan ellenőrizze le, győződjön meg arról, hogy a feladó valóban az a személy-e, akire hivatkozik!
  • Kellő elővigyázatossággal kezeljen, minden olyan bankszámlát, melyre még korábban nem utalt! Telefonon is egyeztessen üzleti partnerével, hogy valóban a levélben küldött számlaszámra kéri-e az utalást! 

Ezt már olvasta!?

Emléktáblát kaptak a török hódoltság idején a veszprémi várért küzdő katonák

Veszprém hős város, a katonai erények és a vitézség emlékhelye.

Star Wars szereplők régen és most

Natalie Portman alig változott, Ian McDiarmid megfiatalodott, Hayden Christensen-re pedig rá sem lehet ismerni. 

Szakképzési tanévzáró

Minél előbb eredményeket kell felmutatni a szakképzés területén, mert a szakemberhiány már most is problémát okoz az országban.

Óvodások rajzait értékelték a kapitányságon

A közlekedésbiztonsági rajzverseny Veszprém megyei legjobb alkotásai az országos döntőbe jutnak tovább.

Nyuszisimogató is lesz az állatkertben

A Veszprémi Állatkert az év minden napján, így húsvétkor is várja a látogatókat.

Na-Bed