Országszerte véglegesítették az új fix traffipaxok helyét

Írta:  MTI december 04 2015 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Valamennyi fix telepítésű traffipax (hivatalosan Véda közúti intelligens kamera) felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség - írta a Zsaru Magazin.

    A rendőrség honlapján közzétettek szerint a közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái még nem működnek üzemszerűen. A rendőrség azok "élesítési" időpontjáról időben tájékoztatni fog. 
    A kamerák a sebességmérés mellett - többek között - forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. 
    A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxot pontos helyszíneit a rendőrség honlapján is közzétette. 
    A http://police.hu/sites/default/files/lista1.pdf lista szerint Budapesten összesen 6 új traffipaxot helyeztek el: kettő az M3-as, kettő az M5-ös autópályán, és kettő az M1-M7-es autópályák közös szakaszán. Ezek mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tíz, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében megyénként nyolc új kamerát helyeztek el. A listából kiderül, hogy a főváros mellett más nagyvároson belül is telepítettek több új kamerát, például Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három új helyen mérnek a rendőrök. Emellett Baranya megyében és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád és Heves megyében megyénként hat, Győr-Moson-Sopron megyében öt szupertraffipaxot szereltek fel. 
    A http://police.hu/sites/default/files/lista2.pdf oldal alapján Veszprém
 megyében tíz, Zala megyében kilenc, Vas és Nógrád megyében öt-öt, Pest megyében négy új kamera van. Emellett Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megyénként hat új traffipaxot szereltek fel. A lista szerint a Szabolcs megyeiek közül csaknem az összes, öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található.
    A Véda közúti intelligens kamerahálózat részeként március 26-ától működik az ország közútjain 160 változtatható helyű kamera. Hogy hol, mikor mérnek üzemszerűen, arról a rendőrség a honlapján (www.police.hu, Sebesség-ellenőrzések menüpont) naprakész tájékoztatást ad minden érdeklődőnek - írták.

Ezt már olvasta!?

Több újdonság is várható a cafeteriában 2018-ban

Egy friss felmérés szerint az emberek egészségmegőrzésre, rekreációra, utazásra szívesen használják a cafeteriaelemeket.

A Spar hosszú távon tervez Magyarországon.

Szépen cseperedik a fülesbagoly

Az uhu az egyik legnagyobb testű bagolyfaj, Magyarországon fokozottan védett és ritkaságnak számít.

Indul a nemzeti konzultáció

A kérdőívek a jövő hét második felétől érkeznek a postaládákba.

Jó irány a duális képzés

Négy egyetemmel köt duális képzési megállapodást a Coca-Cola HBC Magyarország, a Pannon Egyetem is köztük van. 

Na-Bed