Meglopta a szobatársát

Írta:  8200 Veszprém február 21 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A veszprémi rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható várpalotai férfit a munkahelyén.

Veszprém egyik munkásszállójának lakója tett feljelentést a Veszprémi Rendőrkapitányságon 2018. február 19-én arról, hogy előző nap, amíg a szobájában aludt, tárcáját - a benne lévő személyi iratokkal, bankkártyákkal és tízezer forint készpénzzel - ellopták. Az azóta eltelt időben pedig az egyik bankkártya felhasználásával vásároltak is.

A veszprémi rendőrök megállapították, hogy a munkásszálló ugyanazon szobájának másik lakója, egy 55 éves várpalotai férfi gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, akit még aznap délután veszprémi munkahelyén elfogtak és a kapitányságra előállítottak, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene lopás vétség és csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás.

Ezt már olvasta!?

Javuló anyagi helyzetre számítanak a magyarok

A magyarok 35 százaléka számít javulásra a saját költségvetése terén a következő egy év során. Tavaly ez a szám még csak 30 százalék körül volt.

Negyed évszázados Gizella Napok

Rendkívül gazdag, színes és szórakoztató programok lesznek a Gizella Napokon május 2. és 8. között Veszprémben.

Hétfőn indul újra a balatoni kompközlekedés

Több mint másfél hónapig tartott a kényszerszünet.

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma

Az androidos telefonok és tabletek 80 százalékán biztonsági réseket tartalmazó, elavult operációs rendszer található.

A mosdóban készített felvételeket egy kislányról ez a férfi

A keresett férfi kora 20-25 év körüli, magassága 175-185 centiméter, vékony testalkatú, egyenes testtartású, haja rövidre nyírt, sötét. Videó készült róla.

Na-Bed