Hét nap alatt kilenc vadelütés Fotó: rendőrség

Hét nap alatt kilenc vadelütés

Írta:  8200 Veszprém március 12 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Ezalatt  huszonnyolc közúti közlekedési baleset történt, melyek közül öt személyi sérüléssel végződött.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2018. március 5-én 0 órától 2018. március 11-én 24 óráig huszonnyolc közúti közlekedési baleset történt, melyek közül öt személyi sérüléssel végződött.

A fenti időszakban hét járművezetővel szemben büntetőeljárást, további nyolc személlyel szemben közigazgatási eljárást indítottak a Veszprém megyei rendőrök, mivel az igazoltatásuk során az alkoholteszteres vizsgálat pozitív értéket mutatott.

Az anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleseteknél kilenc esetben vadon élő állattal történt ütközés.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a vadelütésekkel kapcsolatosan az alábbiakat tanácsolja:

Vaddal történő ütközés esetén értesítsék a rendőrséget, és ha lehetőség van rá, a járművel álljanak biztonságos helyre! Kapcsolják be a gépkocsin az elakadásjelzőt, tegyék ki az autó mögött a szükséges távolságba a fényvisszaverő háromszöget, és vegyenek fel láthatósági mellényt!

A vadelütések megelőzése érdekében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy különösen azokon a szakaszokon vezessenek fokozott óvatossággal és csökkentett sebességgel, ahol figyelmeztető tábla is jelöli, hogy állatok kerülhetnek az útra! 

Ezt már olvasta!?

Hétfőn indul újra a balatoni kompközlekedés

Több mint másfél hónapig tartott a kényszerszünet.

Tankerületi tanévnyitó

Sikeres, nyugodt tanév van mögöttünk, és ilyen legyen az idei is – ezt kívánta az intézményvezetőknek a Vetési gimnáziumban tartott ünnepélyes tankerületi tanévnyitó értekezleten a Veszprémi Tankerület igazgatója. 

Gyorsfagyasztott zöldségeket hív vissza a Nébih

A cég a termékvisszahívást, partnerei értesítését haladéktalanul megkezdte, a több különböző márkát is érintő kivonást Európa szerte elindították.

Fokozott ellenőrzés Veszprém megy útjain

Az akció elsődleges célja a gyorshajtók forgalomból történő kiszűrése volt.

A menekültek emberek, arcokkal, nevekkel, saját történetükkel, akiknek alapvető emberi jogait tiszteletben kell tartani.

Na-Bed

Napi menük

HRCV
SzuperOptika