Csatornatisztításra hivatkozva próbáltak pénzt kicsalni

Írta:  police.hu október 19 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A veszprémi rendőrök csalás vétség kísérletével gyanúsítanak egy 52 éves solti és egy 22 éves dunaföldvári lakost.

Egy veszprémi vállalkozás irodájából érkezett bejelentés a rendőrségre 2018. október 16-án, hogy aznap délután több személy csatornatisztítás ürügyén egy megrendelőlapot íratott alá a cég tulajdonosával, majd elmentek.

Rövid idő elteltével visszatértek és azt a látszatot keltették, mintha érdemi munkát végeznének, majd közel kétszázezer forintról állítottak ki egy számlát. A cég vezetője sokallta az összeget és emiatt szóváltásba keveredett velük. Ezt követően értesítette a rendőrséget, mire a gyanúsítottak sietve távoztak a helyszínről. Másnap, 2018. október 17-én délelőtt a két személy visszatért az utazási irodába, hogy a követelésüket behajtsák. Az 52 éves solti férfit, valamint 22 éves dunaföldvári társát a veszprémi rendőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták őket ki.

A két férfival szemben – szabadlábon hagyásuk mellett - csalás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Ezt már olvasta!?

Fricska kiárusítás jótékony célra

Minden szék, asztal, lámpa, fotel, váza, puff árcímkét kap aranyvasárnap, a bevételt a kórház koraszülött osztályának ajánlják fel.

Fiatal tehetségek mutatkoznak be a Pannon UniFest fesztiválon

A 250 hazai és határon túli tehetség prózai, zenés, táncos produkciókkal, kisfilmekkel készül.

Véradó napot tartanak a Tescóban

24. alkalommal hirdeti meg az Országos Tesco Véradó Napokat a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat együttműködésével az áruház július 15-én.

Ingyenes Múzeumi Vizuális Tanoda indul

3-6. osztályos diákok jelentkezését várják.

Egyre rosszabb lesz az allergiásoknak

Az elkövetkező napokban a nyír pollenkoncentrációja az északi-északkeleti területek kivételével többfelé elérheti a magas-nagyon magas szintet.

Na-Bed