Elvitte az autót, majd összetörte Fotó: police.hu

Elvitte az autót, majd összetörte

Írta:  police.hu október 25 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A bejelentést követő négy órán belül elfogták a veszprémi rendőrök a 32 éves zirci elkövetőt.

Az eljárás adatai szerint egy 32 éves zirci férfi 2018. október 21-én este egy veszprémi családi ház udvaráról a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül – a benne lévő indítókulccsal – elindított egy ott tárolt személygépkocsit. Ezután az autóval Zircre utazott, majd onnan még az este folyamán visszaindult Veszprémbe. Haladása során Eplényben az autóval egy családi ház kerítésének hajtott, majd a települést elhagyva a járművet a 82-es számú főút melletti murvás úton hagyta.

A sértett hozzátartozója 2018. október 22-én délelőtt fedezte fel a bűncselekményt, mikor Eplény és Gyulafirátót között közlekedve ráismert az ott hátrahagyott autóra, és bejelentést tett a rendőrségre. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították és a bejelentést követő négy órán belül a veszprémi autóbusz-állomáson elfogták a feltételezett elkövetőt, előállították a helyi rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi ellen a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A nyomozók - őrizetbe vétele mellett - előterjesztést tettek a 32 éves zirci lakos letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2018. október 25-én elrendelt.

Ezt már olvasta!?

Tovább bővült a lakáspiac, folytatódott az áremelkedés

2016. I-III. negyedévében a használt lakások piacán 10 százalékos tiszta áremelkedés következett be a megelőző év átlagos árszintjéhez képest.

Sok sérült lesz a belvárosban

Veszprémben rendezik meg az Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét szeptember 10-én, szombaton.

24 órás sebességmérési maraton - itt vannak az eredmények

Az ellenőrzött járművezetők nagy többsége betartotta a szabályokat.

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkent az üzemanyagok ára, a Mol Nyrt. szerdán a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát 2 forinttal, a gázolajét 3 forinttal mérsékelte.

Ciklonok, hurrikánok, viharok 2015. Mindez egy videón

Így alakult az időjárás az elmúlt évben a Földön. Rendkívül látványos time laps videó angol nyelvű kommentátorral. 

Na-Bed