Figyelem! Ismét unokázós csalók!

Írta:  8200 Veszprém május 16 2020 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Egy csopaki, egy herendi és két balatonfüredi idős asszonyt ejtettek tévedésbe az elkövetők a napokban. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a megelőzés lehetőségeire hívja fel a lakosság figyelmét.

Csopakról, Balatonfüredről és Herendről érkeztek bejelentések a rendőrségre 2020. május 9-14. között arról, hogy ismeretlen tettes időseket hívott fel telefonon, majd a telefonáló egyszer a hívott fél szomszédjának adta ki magát, egy alkalommal egy közlekedési baleset részese és az állítólagos unoka, két esetben pedig csak az unoka nevében érkezett hívás. A telefonáló mindegyik alkalommal azt állította, hogy autóbalesetet szenvedett, valamint sürgősen pénzre van szüksége, melyért akadályoztatására hivatkozva egy férfit személyesen elküld. Egyik esetben a pénzért megjelenő személy kérte is a sértettet, hogy ne hívja vissza az unokáját, mert ő a hazafelé tartó vezetés miatt nem tudja majd felvenni a telefont. Három sértett egy-egy nagyobb összeget át is adott a csalónak, a negyedik alkalommal pedig egy szerencsés véletlen miatt hiúsult meg a pénzátadás.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a csalók általában telefonkönyv alapján, találomra hívják fel a potenciális célpontokat, de az is előfordul, hogy előzetesen a kiszemelt áldozat lakókörnyezetében puhatolóznak vagy a közösségi oldalakon megadott információkat felhasználva teszik hihetőbbé történetüket. A leggyakoribb színlelt ok, hogy az unoka vagy valamely hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pedig pénzre van szüksége. Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne, hogy nem ő a hozzátartozó, ezért rendszerint a pénzért egyik ismerősét küldi.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát! Tegyék le a telefont, és hívják fel mindig azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik! Járjanak utána, hogy valóban baj van-e!
Tegyenek fel ellenőrző kérdéseket az állítólagos unokának! (Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?)

Az áldozattá válás elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat:
- Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják!
- Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt!
- Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, járművük rendszámát!
- Amennyiben az ismeretlenek valamely szolgáltató dolgozójaként mutatkoznak be, minden esetben kérjék el igazolványukat, majd a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán ellenőrizzék!
- Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, vagy bűncselekmény áldozatává váltak, hívják azonnal a 112-es segélyhívószámot!
- A rendőrség arra kéri az idősek családját, közvetlen ismerőseit, hogy hívják fel rokonuk figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre.
 

Ezt már olvasta!?

Személyautók ütköztek a belvárosban

A Komakút téren kedden délután történt balesetben két ember könnyű sérülést szenvedett - közölte a katasztrófavédelem.

A számlák 78 százalékát fizetik a magyarok időben

18 százalékát késve rendezik, 4 százalékát pedig egyáltalán nem fizetik ki, ami megfelel a tavalyi adatoknak.

1,134 milliárd forintos vételárról állapodtak meg.

Július elsején indul az Online Számla rendszer

Július elsejétől minden olyan számláról, amelynek belföldi adóalanyra áthárított áfatartalma minimum 100 ezer forint, adatot kell küldeni a NAV-hoz.

Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

A szervezet általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A vásárlók mostantól az ország 197 járási hivatalában kérhetnek segítséget.

Bakony Média névjegykártya