Súlyos sérüléseket szenvedett.

A veszprémi sértett átutalással egyenlítette ki egy autó foglalóját. Ezt követően elérhetetlenné vált az "eladó"!

Videón, ahogy egy részeg fiatalember vakmerően lerúgja egy Suzuki tükrét, majd elmenekül a helyszínről. Felismeri az elkövetőt?

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül ötven négyzetméter alapterületű, lakóépületként használt melléképület hétfő este a Veszprém megyei Szentkirályszabadja Ady Endre utcájában.

Roma származású diákokat vittek kirándulni a veszprémi rendőrök.

A Veszprémi Rendőrkapitányság JÁRásŐR programjának legutóbbi állomása 2017. október 31-én Dózsaváros és Csatár-hegy városrészek voltak. 

A veszprémi rendőrök beazonosították és elfogták azt a 42 éves kaposvári férfit, aki csellel szerzett pénzt a sértettektől.

Az ellenőrzés céja nem az esetlegesen feltárt hiányosságok szankcionálása, hanem a figyelemfelkeltés volt.

Eddig összesen mintegy negyven alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak káreseményeknél Veszprém megyében.

A fűtési szezon elindulásával sincs késő végigmenni ezen az ellenőrzőlistán.

12 megyét érintő betöréssorozat gyanúsítottjai kerültek előzetes letartóztatásba. (VIDEÓ)

A tokban az áldozat személyes iratai is benne voltak.

A veszprémi rendőrök egy 42 éves hajmáskéri férfi lakásából több lőfegyver alkatrészt és nagy mennyiségű lőszert foglaltak le.

Ön is járt már itt, ahol hárman támadtak egy emberre szerda hajnalban, rugdosták, majd elvitték a táskáját. 

Két parkoló autót is megrongált a fiatal férfi Veszprémben.

Csalás bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség. (VIDEÓ)

Két személygépkocsi ütközött össze Eplény és Gyulafirátót között.

Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. 

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt Inota külterületén péntek délután.

Az őszi, megváltozott időjárási- és útviszonyokra figyelmeztet a rendőrség.

6. oldal / 22

Ezt már olvasta!?

Pedagógusnak lenni életre szóló hivatás

A pedagógusokat ünnepelték szerdán délután Veszprémben, hagyományosan ezen a napon adják át a Ranolder-díjakat is.

A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) részleteit foglalja össze.

Kistigrisek születtek az állatkertben

Bár az anyaállatnak az első kölykei, Kátya a kezdetektől fogva nagy odafigyeléssel őrzi és neveli a körülbelül 3 kilogrammos "babákat".

Nincs összeférhetetlenség

Ezt Némedi Lajos alpolgármester jelentette ki az őt ért vádakra reagálva.

Műsorváltozással kezdődik a fesztivál

Ma kezdődik és 10 napon keresztül 30 borász és 30 koncert várja a kikapcsolódni vágyókat a Rozé, Rizling és Jazz Napok. 

Na-Bed