Vasárnap lesz a nagyszülők világnapja

Írta:  MTI szeptember 02 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Az Egyesült Államokból származik a nagyszülők világnapjának kezdeményezése, de több európai országban is elterjedt már.

Szeptember első vasárnapja a nagyszülők világnapja, erre hívja fel a figyelmet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) közös rendezvénye pénteken - hangzott el az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Király Nóra, a Ficsak alapítója elmondta, az Egyesült Államokból származik a nagyszülők világnapjának kezdeményezése, de több európai országban - például Nagy-Britanniában és Németországban - is elterjedt már.

A három szervezet már tavaly is megemlékezett a nagyszülők napjáról, Magyarországon is hagyományt szeretnének teremteni ennek - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy terveik között szerepel a "pótnagyi intézményének" a bevezetése, amelynek lényege, hogy a család nélküli idősek, illetve a nagyszülőktől távol élő családok egymásra találhatnának és segíthetnének egymásnak. Németh Szilvia, a Ficsak szóvivője kiemelte, a nagyszülők napján - az anyák, illetve az apák napjához hasonlóan - lehetőség nyílik arra, hogy a családtagok megköszönjék a nagyszülőknek a hétköznapokban nyújtott sok segítséget.

Ezt már olvasta!?

Leeresztik a Balaton víztöbbletét

Megkezdték a Balaton víztöbbletének leeresztését - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.

Februárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagukat tekintve nem változtak.

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.

Így kampányol az ittas járművezetés ellen a rendőrség

Nem kell minden történet végére "csattanó"! Kisfilmet készített a megyei rendőrség, hogy az ittas járművezetés ellen kampányoljon. 

A tavalyi év második felének növekvő trendjét követően idén februárban ismét mérséklődött a pénzromlás üteme Magyarországon.

Na-Bed