Megnyílt az ARC kiállítás az Ötvenhatosok terén

Írta:  MTI szeptember 09 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A péntektől szeptember 25-ig látható kiállítás alkotói ebben az évben a Hol jár az eszed? kérdésre adták meg válaszaikat.

A 16. ARC pályázatra 900 pályázó küldte be munkáját, közülük a zsűri 85-öt állított ki óriásplakát formájában a téren - mondta el a pénteki díjátadóval egybekötött budapesti megnyitón Geszti Péter, az ARC egyik alapítója.

A pályázat első díját idén Kálmán Kristóf és Putz Patrik Elvesztette enyém jellegét című alkotása kapta, a második helyezett Tóth Györgyi Arculat című munkája, a harmadik pedig Kelemen Orsolya Bocsánat című plakátja lett. A legkedélyborzolóbb alkotásnak járó idei Borz-díjat újra Gutema Dávid vehette át, A fiataloké a jövő? című munkájáért.

A marketing szempontból legjobb megoldást nyújtó alkotónak járó különdíjat Kovács Emese Overthinking című pályamunkája nyerte el, a legfrappánsabb szöveges ötletnek járó díjat pedig Pásztor Dániel Szerencsekerék című munkája kapta.

Geszti Péter elmondta, hogy a fő témát ebben az évben két ARC+ kiírás is kiegészítette. A Sugárveszély, vagy tavaszi szél? témagazdája az Energiaklub volt, aki arra kérte a pályázókat, hogy Paks II visszásságait mutassák be egy olyan korban, amikor a világ számos részén leáldozik az atomkorszak ideje és helyére a fenntartható zöldenergiák lépnek. Ebben a kategóriában a kiírók Tóth Györgyi Figyi című képét díjazták.

A Magyar Szélenergia Ipari Társaság Tavaszi különdíját Petrók György vihette haza Ki fizet a végén? című alkotásáért, a Greenpeace különdíját pedig Magyar Szilárd nyerte Atom és Jerry című plakátjáért.

A másik témát Maciarc címmel a MACI - Magyar Civilszervezetek és a MagNet Civil Kapcsolatok Program hirdette meg magyar civilszervezetek és kreatív ügynökségek számára. A felhívásban a civilek adták a plakát tartalmát, a kreatívok pedig képi formába öntötték azt. A zsűri az Amnesty International, az Autistic Art Alapítvány, a Budapest Pride, a Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány, az Energiaklub, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, valamint a Neo Magyar Segítőkutya Egyesület plakátját díjazta és állította ki.

A közönségdíjért még versenyben vannak a pályamunkák, amelyekre az ARC Facebook-oldalán lehet szavazni, az eredményhirdetés október 5-én lesz.

Ezt már olvasta!?

Új műszer az onkológiának

Egy új, korszerű diagnosztikai eszközt adományozott a Csolnoky Ferenc Kórház részére a Veszprémi Lions Klub és a Veszprémi Tervező Kft. 

Rekordot döntött idén a horvátországi turizmus

Ez annak is köszönhető, hogy sikerült meghosszabbítaniuk a turisztikai szezont.

Körültekintésre int a katasztrófavédelem

Sokan nemcsak a temetőkben, hanem otthonaikban is gyertyagyújtással emlékeznek szeretteikre.

Hamarosan jönnek az e-receptek

A gyógyszerészek már várják az átállást a papír alapú receptről az elektronikusra.

Na-Bed

Napi menük

HRCV
SzuperOptika