Elkezdődött az idei országos madáretetési szezon

Írta:  MTI november 14 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Ez a Magyarországon maradó, illetve Eurázsia északi térségeiből ide telelni érkező énekesmadarak számára nyújt segítséget a téli évszakokban.

Több mint egy évszázada indult el Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma, amely során a madárbarátok több tízezernyi etető segítségével igyekeznek megkönnyíteni az állatok táplálékhoz jutását - idézi fel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye.

Az etetési időszak dandárja Magyarországon az első fagyok késő őszi beköszöntésétől ezek megszűnéséig, többnyire november közepétől március végéig tart, az etetők madárforgalma pedig elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak és ilyenkor többnyire az északi inváziós fajok is elmaradnak. Ez a helyzet azonban gyorsan megváltozhat egy-egy markáns hidegfront betörése előtt, ami Eurázsia hatalmas területeiről hozhat jelentős madártömegeket a Kárpát-medencébe.

Ezt már olvasta!?

Emelkedik az idei sörfogyasztás, de még nem döntött csúcsot

A meleg nyár máris érezteti hatását a magyar sörpiacon.

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

Erőteljes melegedés

Az előttünk álló héten akár 20°C-os maximumok is kényeztethetnek minket. 

3,6 százalékkal nőttek az árak

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Csúcstechnológiákra épülő növénytudományi központ létesül Keszthelyen

Csúcstechnológiákra épülő növénytudományi tudás- és szolgáltató központ K+F infrastruktúrájának fejlesztésére nyert támogatást a Pannon Egyetem keszthelyi kampusza.

Na-Bed