Több tízezer cég spórolhat a kisvállalati adó választásával

Írta:  MTI december 15 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Ennek mértéke 14 százalékra csökken.

Több tízezer cég spórolhat legálisan a közterhein a kisvállalati adó (kiva) választásával, amelynek mértéke jövőre 2 százalékponttal, 14 százalékra csökken - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében. A minisztérium frissített kiva-kalkulátorral segít a döntésben a vállalatoknak, a váltásról legkésőbb decemberben érdemes dönteni a tárca szerint.

A közleményben kiemelik: az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint 80 százaléka jobban jár ezzel az adóformával. Az érintettek összességében 1 milliárd forintot spórolhatnak majd, és az adminisztráció is csökken - írták. Bármikor lehet kivára váltani év közben is, de a 2016-os zárás miatt legkésőbb decemberben érdemes dönteni - hívta fel a figyelmet az NGM. A kiva további 1 százalékponttal, 13 százalékra mérséklődik 2018-ban - ismertette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban.

A közlemény szerint a kivára váltást azoknak a cégeknek érdemes átgondolniuk, amelyek bértömege nagyobb a nyereségnél. Hozzátették, azoknak a vállalatoknak is érdemes újraszámolni, akik növekedésre fordítják vissza a nyereségüket. Ebben segít most a frissített kiva-kalkulátor, amely pontosan kiszámítja, hogy mennyi közterhet lehet megtakarítani ezzel a speciális adózási móddal.

A feltételeknek is több cég tud megfelelni, hiszen az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig választható a kiva, és a vállalkozás mindaddig a kisvállalati adó hatálya alatt maradhat, amíg a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a 100-at.

Az NGM közleménye szerint még több erősödő magyarországi középvállalkozásnak kínál alternatívát az a változás, amely jövőre a duplájára emeli a már kivázó cégeknél a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatárt. A belépési értékhatár továbbra is 500 millió forint marad, azonban mindaddig a kivában maradhat a cég, amíg el nem éri az 1 milliárd forintos bevételt.

A kiva mértéke jövőre a törvény által meghatározott adóalap 14 százaléka, amelynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól - összegezték.

A kiva kalkulátor és a változásokról az összefoglaló itt érhető el.

Ezt már olvasta!?

A tűz megfékezésében 13 egység mintegy 50 tűzoltója vett részt.

Európai ősbemutatóra készül a Petőfi Színház

Három év kemény küzdelem után sikerült a Veszprémi Petőfi Színháznak a Holt költők társasága című dráma jogosítását megszereznie. 

Munkaerő-piaci igényekre hangolódott az egyetem

Közel 216 millió forint támogatással valósult meg a projekt.

Autós és motoros ütközött Eplény határában

Közúti közlekedési baleset történt Eplény határában szerda délelőtt.

Ez nem városmarketing, hanem közösségfejlesztés

Jelentős mérföldkövet tett meg Veszprém annak érdekében, hogy győzelemmel zárja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatot. Még egy „csata” hátra van.

Na-Bed