Hosszú Katinka és Cristiano Ronaldo 2016 európai sportolói

Írta:  MTI január 02 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Ez lett a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) kontinentális szekciója által szervezett szavazás eredménye.

 Az AIPS Europe közleménye szerint mindketten először végeztek az élen a voksoláson. Hosszú Katinka az idei nyári olimpián három arany- és egy ezüstérmet szerzett, emellett megnyerte a rövidpályás világkupa-sorozatot, majd a kanadai Windsorban rendezett rövidpályás vb-n hétszer győzött, kétszer pedig második lett. A magyar úszó pár napja - Simone Biles amerikai tornász mögött - a második helyen végzett az AIPS-nél a világ sportolóinak versengésében, illetve harmadikként végzett az európai hírügynökségeknek 2016 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, amelyen éppen Cristiano Ronaldo került az élre. Hosszút december elején az év női úszójának választotta a vizes sportok világszövetsége, a FINA.

Az AIPS Europe-nál, amely a nemzetközi szervezet legnagyobb kontinentális szekciója, Hosszú mögött Angelique Kerber német teniszező és Laura Trott brit kerékpáros végzett a második, illetve harmadik helyen.

Cristiano Ronaldo a Real Madriddal Bajnokok Ligáját, a portugál labdarúgó-válogatottal pedig Európa-bajnokságot nyert, és ő érdemelte ki a 2016-os Aranylabdát. Az AIPS európai szavazásán Andy Murray brit teniszező és Nico Rosberg német Forma-1 pilóta követte őt.

Ezt már olvasta!?

Nyit a veszprémi könyvkocsi

A Mozgó Könyvek egy újkori olvasási mozgalom, amely 300 forintért bármilyen könyvet képes beszerezni.

Baleset a körgyűrűn

Anyagi kárral járó koccanásos baleset történt a 8. számú főút veszprémi elkerülő szakaszán csütörtök kora délután.

Gyurcsány Ferenc: Állítsuk meg Brüsszelt! Ebben a tempóban nem érjük utol!

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke tartott lakossági fórumot Veszprémben csütörtök délután.

Munkanap szerint közlekedhetünk szombaton

Szombaton a munkanap-áthelyezés miatt a tömegközlekedésben munkanapi menetrend lesz. Mi a helyzet a parkolással?

Erdő Péter: a szabadság alapja az ember méltósága

Húsvéttól egészen az ötven nappal későbbi pünkösdig a Jézus feltámadása feletti örömről szól az egyházi liturgia.

Na-Bed

Napi menük

HRCV
SzuperOptika