Tíz százalék felett bővült a belföldi turizmus tavaly

Írta:  MTI január 21 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Újabb rekordot döntött a belföldi turizmus tavaly.

A Szallas.hu előzetes adatai alapján tavaly a forgalom 10 százalék felett bővült 2015-höz képest - derül ki a portál legfrissebb, MTI-nek megküldött elemzéséből. Az eredményekhez a kiemelkedő nyári szezon és a megszokottnál erősebb szeptember egyaránt hozzájárult. A Szallas.hu 2016-ban 16 milliárd forint értékben közvetített szállást, és fennállása óta tavaly nyáron regisztrálta az egymilliomodik foglalását.

Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója a közleményben elmondta: a 2016-os évben az erős nyári szezon segítette a további növekedést, a szállásadók éves árbevételének több mint fele a nyári hónapokra esett. Az adatokból az is kiderül, hogy több volt az utazásra költhető jövedelem, ami az igényesebb szálláshelyek irányába tolta a foglalásokat, a szálláshelytípusok között a hotelek bővültek legnagyobb mértékben - mondta.

Tavaly kiemelkedő volt a szeptember, és a karácsonyi időszakban is jelentős - a szilveszteri forgalomhoz mérhető - felfutás volt. Kitért arra, hogy tavaly még inkább jellemző volt a belföldi vendégekre, hogy 1-2 napra iktattak be pihenőt. A legnépszerűbb települések dobogós helyein nem volt változás: sorrendben Budapest, Siófok, majd Hajdúszoboszló következett, míg a megyék között Pest, Somogy és Heves bizonyult a legjobb vendégfogónak.

Tavaly a szállásfoglalások kétharmada online csatornán történt, ráadásul egyre többen intézték nyaralásukat mobil eszközről, minden 5. vendég okostelefonról, vagy tabletről választotta ki szálláshelyét. A kikapcsolódásra vágyók 2016-ban vagy nagyon előre gondolkodtak, vagy az utolsó pillanatra hagyták a szálláshelyek intézését, így az utolsó pillanatos és a 90 napos előfoglalások erősödtek a legjobban. A vendégek ezzel egyre nagyobb kihívás elé állították a szálláshelyeket, hiszen a jól tervezhető 30-40 napos foglalások részaránya csökkent - tette hozzá Szigetvári József.

A belföldi foglalások közel háromnegyede 50 ezer forint alatti volt, míg 20 százalékuk 50-100 ezer forint közötti. A Szallas.hu adatai szerint 2015-höz képest közel 25 százalékkal többször került elő a SZÉP-kártya fizetéskor, az átlagos foglalási érték ezzel 51 732 forint volt.

Az idei kihívások között említette, hogy 2017-ben a belföldi szálláshelyek és települések a várható áremelkedés okán egyre nagyobb versenyben lesznek a környező országok turisztikai célpontjaival, így kulcskérdés lesz, hogy az emelkedő forgalmat a megfelelő fejlesztés tudja-e tovább növelni, vagy a belföldi vendégek újra a külföldi utazás felé fordulnak.

A Szallas.hu öt kontinensen csaknem százezer hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti, a honlapnak több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 1 500 000 látogató keresi fel. 

Ezt már olvasta!?

Az Ikea visszahívja egyik lámpáját

Az Ikea visszahívja a Calypso mennyezeti lámpák egyik szállítmányát, mert fennáll a kockázata, hogy a búrák leesnek.

Ittasan ütközött az autómentőnek

Egy 2016 márciusában történt balesettel kapcsolatban zárta le a nyomozást a rendőrség.

Kivilágított pálya is várja a sízőket az eplényi síarénában

Hét pályán, több mint hat kilométeren lehet síelni az eplényi síarénában.

Rangos európai virágosítási versenyben Veszprém

Befejezte munkáját Veszprémben az Entente Florale Europe nemzetközi zsűrije. 

Egyre több a szabadtéri tűzeset a megyében

A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz.

Na-Bed