A kormánypárti képviselők felállva tapsolják Áder János újraválasztott köztársasági elnököt (k) az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. március 13-án. A kormánypárti képviselők felállva tapsolják Áder János újraválasztott köztársasági elnököt (k) az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. március 13-án. Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Újraválasztották Áder Jánost

Írta:  MTI március 13 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés hétfőn.

A titkos szavazásban 170 képviselő vett részt, mindannyian érvényesen voksoltak. Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökére 39-en szavaztak.

Áder Jánost a második fordulóban választotta államfővé a parlament, miután az első kör - kétharmados támogatás híján - eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot. A politikus megválasztása után a páholyban fogadta a gratulációkat, köztük Orbán Viktor miniszterelnökét.

Az 1959-ben született Áder János - volt házelnök, országgyűlési és európai parlamenti képviselő - második ciklusát kezdheti meg a Sándor-palotában. Újraválasztása május 10-től hatályos. Először 2012. május 2-án választotta őt elnökké az Országgyűlés, majd - a rendszerváltás utáni ötödik államfőként - 2012. május 10-én lépett hivatalba.

Áder János nős, felesége Herczegh Anita, négy gyermekük van.

Az Országgyűlés a rendszerváltás óta hetedik alkalommal választott köztársasági elnököt.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt a tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

Ezt már olvasta!?

Kiégett egy személyautó a 8-ason

Veszprém térségében kapott lángra a jármű a 46-os kilométernél. Lassú a haladás az érintett szakaszon. 

Nem vagyok korrupt!

Ezt Némedi Lajos alpolgármester jelentette ki az őt ért vádakra reagálva.

Bemutatták a Petőfi Színház új évadát

Szeles József rendezőként mutatkozik be a Petőfi Színházban a sok izgalmas darabot tartogató 2016/2017-es évadban.

Hatályba lép az a kormányrendelet, amely rögzíti a fizetésiszámla-váltás feltételeit és határidőit. 

Ismét jön a forró nyár

Hétfőn 28°C, kedden 30°C, a hét végén pedig 35°C vár ránk. 

Na-Bed

Napi menük

HRCV
SzuperOptika