Már több száz jelölt van az év védőnője díjra

Írta:  MTI március 28 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Öt kategóriában hirdették meg.

Már több száz jelölt van az év védőnője díjra, amelyet az idén öt kategóriában hirdettek meg - közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Csordás Ágnes elmondta, hogy egy kistelepülésen, egy közepes méretű településen és egy nagyvárosban dolgozó védőnőt akarnak jutalmazni, ezen kívül lehet szavazni védőnői tanácsadói közösségre, és jutalmazni szeretnének egy szakfelügyeletet ellátó vezető védőnőt is. A szülők április 30-áig jelölhetik védőnőjüket személyes történetekkel, a kategóriák győzteseit pedig szakmai zsűri választja ki. A díj szakmai elismerés, a családok részéről pedig megbecsülés - jegyezte meg.

Csordás Ágnes közölte, a nyerteseket június 13-án, a védőnők napján köszöntik majd. Szólt arról, hogy Magyarországon a védőnők 102 éve támogatják a családokat, segítik őket abban, hogy a magzat és a gyermek egészségesen fejlődjön. Amikor létrejött a védőnői szolgálat akkor a babonák ellen küzdöttek, ma pedig az internet által ömlesztett információkban próbálnak rendet teremteni, rámutatni a valóban hasznos tanácsokra - mondta Csordás Ágnes.

Ezt már olvasta!?

Moziba visszük!

A Cinema City Balaton Plaza és a 8200.hu közös játékán ismét páros mozi belépőket nyerhetnek.

Fokozott figyelmet kér a közutakon a rendőrség

A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést.

Polgármestert választottak Dabronyban a hétvégén.

Rihanna, a Muse és Manu Chao az idei sztárfellépő

Szerdán a mínusz egyedik nappal megkezdődik a Sziget fesztivál.

Egy hét és itt az Utcazene Fesztivál!

4 nap, 11 helyszín, 62 produkció, 168 koncert, óriáskerék és lezárt belváros vár ránk július 19. és 22. között.

Na-Bed