Az előző évekhez hasonló nehézségűek voltak az idei magyartételek Fotó: MTI/Balázs Attila

Az előző évekhez hasonló nehézségűek voltak az idei magyartételek

Írta:  MTI május 09 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A feladatok többek között Kosztolányi Dezsőhöz, Radnóti Miklóshoz és József Attilához kapcsolódtak.

Az előző évekhez hasonló nehézségűnek ítélték az idei magyar írásbeli érettségi feladatait az MTI-nek nyilatkozó pedagógusok és diákok. A feladatok többek között Kosztolányi Dezsőhöz, Radnóti Miklóshoz és József Attilához kapcsolódtak.

Horváth József, a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a magyar írásbeli érettségi nagy problémát nem okozott a diákoknak, többen pozitív élménnyel jöttek ki a tantermekből. Kollégái véleménye alapján azt mondta, semmivel sem volt nehezebb vagy könnyebb az idei érettségi, mint a korábbi években; alkalmas volt arra, hogy lemérjék a négy év alatt megszerzett tudást. Mint mondta, diákjaik többsége az első részben a motivációs levelet választotta, az érvelésre kevesen vállalkoztak, mert "érdekes, de nehéz" feladat volt. A műelemzésnél zömében a novellaelemzést választották tanulóik, csak a legjobbak vállalkoztak az összehasonlító verselemzésre. A rendelkezésre álló idő elegendőnek bizonyult, többen korábban befejezték az írásbeli feladatsort - tette hozzá.

Müllerné Ódor Marianna, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium igazgatója kollégái véleményét tolmácsolva közölte, hogy a kifejtős feladatnál inkább az érvelés állt közel a diákokhoz, a motivációs levél "egyelőre távol áll tőlük". Hozzátette: a próbaérettségin is sokkal többen választották az érvelést. Kollégái szerint a Kosztolányi-novella elemzése "megnyugtató volt a diákok számára", a József Attila- és a Radnóti-vers is kiegészítő anyag volt, ennek ellenére ismert, de nem könnyű vers, ezért vélhetően előbbit választották többen. Megjegyezte, hogy a diákok az első rész 90 percét - elsősorban a szövegértési feladat miatt - rövidnek találták, a második rész esetében azonban elegendőnek bizonyult a rendelkezésre álló idő.

Birkás Krisztina, a Móri Táncsics Mihály Gimnázium intézményvezetője közölte, a megkérdezett diákok fele-fele arányban választották az összehasonlító verselemezést és a novellaelemzést. A rendelkezésre álló időt többségében kevésnek találták, de akadt olyan érettségiző is, aki kényelmesen belefért az időkeretbe. Kollégái szerint az érettségi nem volt "kirívóan nehéz", első látásra megoldhatónak tűntek a feladatok.
Nem tartották egyszerűbbnek a korábbiaknál az idei érettségi tételeket a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium magyartanárai, de diákjaik sem érezték könnyűnek a mostani kérdéssort - mondta el a középiskola magyarszakos igazgatóhelyettese hétfőn az MTI érdeklődésére.

Tislérné Tóth Zsuzsanna a diákok véleménye alapján arról számolt be, hogy az elsőre egyszerűnek tűnő szövegértési feladat bizonyult talán a legnehezebbnek, mert a tíz kérdés többségére kifejtős választ kellett adni, ráadásul a kérdések mintha többször is megismétlődtek volna. Mindezek miatt a 60-ról 90 percre növelt idő sem volt mindenkinek elegendő a válaszadáshoz, hiszen még egy motivációs levelet is meg kellett írniuk. A műelemzésre adott 150 percbe azonban szinte mindenki belefért.

A nagykanizsai pedagógus azt is elmondta: leginkább a kétszintű érettségi bevezetése óta nem jellemző, hogy az érettségire olyan feladatot kapnak a diákok, ami valamilyen évfordulóhoz igazodik. Így volt ez idén is, tehát arra nem nagyon számítottak a tanárok sem, hogy az emlékév kapcsán éppen Arany Jánossal kapcsolatos feladat kerül a most érettségizők elé.
A bátonyterenyei Váci Mihály Gimnáziumban igazgatója, Tóth Lászlóné az MTI-nek elmondta: a vizsga második részében a legtöbben egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-vers összehasonlító elemzését írták, kevesen választották Kosztolányi Dezső novellájának elemzését.

Az első részben a tanulók kevésnek találták az időt, a gyakorlati szövegalkotás helyett pedig a humorról szóló érvelést választották - tette hozzá. A szaktanár megoldhatónak tartotta a feladatokat - mondta Tóth Lászlóné.

Balassagyarmaton a Balassi Bálint Gimnáziumban a megkérdezett diákok nagyjából fele-fele arányban elemezték a novellát, illetve írták az összehasonlító verselemzést - tájékoztatta az MTI-t Fényes-Bók Szilvia igazgató. Mint elmondta, a szövegértést kicsit nehezebbnek találták, ebben a részben többen választották a humorral kapcsolatos érvelést.

Az írásbelik kedden a matematikavizsgákkal folytatódnak. 

Ezt már olvasta!?

Paddal törte be az étterem ajtaját

Egy veszprémi étterem hátsó ajtaját tört be az 53 éves férfi vasárnap késő este.

Stadionokból nem lesz termelő tőke

A hazai gazdaság erősödése mögött a jelentős uniós támogatások, valamint a külföldi cégek dinamikus növekedése áll.

Átadták a rendelőket

A praxisok már januárban beköltözhettek a teljesen megújult épületbe.

Gyorsfagyasztott zöldségeket hív vissza a Nébih

A cég a termékvisszahívást, partnerei értesítését haladéktalanul megkezdte, a több különböző márkát is érintő kivonást Európa szerte elindították.

Több mint ötvenmillió olasz jogosult szavazni vasárnap.

Na-Bed