A hőségben több riasztást kaptak a mentők

Írta:  MTI június 23 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A csütörtöki hőségben a szokásosnál mintegy tíz-húsz százalékkal többször riasztották a mentőket az országban.

Ezt közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Győrfi Pál azt mondta: egy nap alatt országosan körülbelül háromezer esetet láttak el. Bár most némileg enyhült az idő, a kánikula hatásai továbbra is érvényesek, ezért azt kérik, hogy a nagy melegben mindenki vigyázzon magára, kerülje a tartós fizikai igénybevételt.

A szóvivőt arról is kérdezték, hogy egy friss felmérés szerint tízből mindössze egy ember tud újraéleszteni. Győrfi Pál elmondta: naponta körülbelül 60-70 ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében. Az alapmozdulatokat, a mellkasnyomást pedig 4 percen belül meg kellene kezdeni. Ezért - többek között - az egészségügyért felelős államtitkárság, illetve egy zenekar közreműködésével több olyan programot indítanak, hogy minél többen, különösen a fiatalok, elsajátítsák az újraélesztés technikáját. Hozzátette: erre lehetőség lesz a most szombaton, a Városligetben rendezendő országos mentőnapon is, ahol koncertekkel, mentési bemutatókkal is várják az érdeklődőket.

Ezt már olvasta!?

Nemzetközi hegedűfesztivál kezdődik szerdán Veszprémben

Világhírű vendégelőadók fellépésével szerdán kezdődik az ötnapos Auer hegedűfesztivál Veszprémben - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Átmenetileg bezárt több balatoni jégpálya

A csapadék és az enyhe idő az oka. 

A belföldi úti célok a legnépszerűbbek szilveszterkor

A húsz legnépszerűbb úti cél között mindössze hét külföldi van.

Nagyjából 10 percre az egyiptomi légtértől tűnt el.

Összetartó a tacsis közösség

Második alkalommal rendezték meg a Tacsi talit Veszprémben. Idén már Budapestről is érkeztek vendégek.

Na-Bed