Javuló anyagi helyzetre számítanak a magyarok

Írta:  MTI szeptember 26 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A magyarok 35 százaléka számít javulásra a saját költségvetése terén a következő egy év során. Tavaly ez a szám még csak 30 százalék körül volt.

A magyarok 35 százaléka számít javulásra a saját költségvetése terén a következő egy év során a Provident Pénzügyi Zrt. nemzetközi kutatása szerint, amelyet a hitelközvetítő anyavállalatával, az International Personal Finance (IPF) nevű céggel és a GfK kutató közreműködésével végzett el. A felmérés eredményeit összesítő, az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint tavaly ez a szám még csak 30 százalék körül volt, vagyis a magyarok optimistábbak lettek a saját anyagi helyzetüket illetően. A négy európai országban, ahol a kutatást elvégezték, így Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában összességében a megkérdezettek 45 százaléka tekintett pozitívan a jövőre a saját háztartásának anyagi helyzetét illetően.

 

Az MTI kérdésére a felmérést készítő cég közölte: Magyarországon 1155 embert kérdeztek meg, míg a négy európai országban összesen - a magyarokkal együtt - 3281-et, a felmérés az idén június-júliusban zajlott. Európában kívül még egy országban végezték el a kutatást, Mexikóban, ahol az IPF szintén rendelkezik leányvállalattal. A magyar válaszadók harmada számolt be arról, hogy háztartása anyagi helyzete javult az elmúlt egy évben, miközben a négy európai ország válaszadóinak átlagosan 39 százaléka állította ugyanezt. 

 

A kutatás során azt is vizsgálták, hogy a lakosság hogyan vélekedik a saját országa gazdasági kilátásairól. A magyar válaszadók határozottan pozitívabban látják az ország jövőjét, mint egy vagy két évvel ezelőtt. Az idei felmérés alapján a megkérdezettek 20 százaléka szerint javulni fog Magyarország gazdasági helyzete, míg 2015-ben csak 15 százalékuk számított erre. A négy európai országban összességében a megkérdezettek 28 százaléka vár pozitív változást a saját országa gazdasági helyzetében, ami szintén javuló tendenciát jelent.

A saját ország gazdasági kilátása és a saját háztartás jövőbeni anyagi helyzetét illetően is a románok voltak a legbizakodóbbak, utóbbi téren például a románok 66 százaléka számít pozitív változásra.

A vizsgált országok közül legkevésbé Magyarországon aggódnak állásuk esetleges elvesztése miatt, a megkérdezettek 6 százaléka tart a munkanélküliségtől, míg a négy európai ország átlagos adata 8 százalék.

A brit hátterű Provident Pénzügyi Zrt. anyacége, a Londoni Tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) tizenegy országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik.
 

Ezt már olvasta!?

Amit nem csalt ki, azt ellopta

Egy 49 éves veszprémi nő nyugdíjas ismerőseitől csalt ki közel félmillió forintot, de ez nem volt elég neki.

Elismerést kapott a költő, író, képzőművész

Veszprém város nemzetközi hírnevének öregbítéséért végzett példamutató tevékenysége elismeréseként Fenyvesi Ottó költő, író, képzőművész részére Cholnoky emlékdíjat kapott.

Minden külföldre utazónak ajánlott regisztrálnia a konzuli szolgálat honlapján

A honlapon tájékozódni lehet az egyes országokról, a veszélyes vagy úti célként nem ajánlott helyekről.

Hatékony nyelvtanulás? Céges nyelvi képzés? A bajnokok már választottak: Gaál Ottó kreatív nyelvtanulási módszere

Görbicz Anita négyszeres BL-bajnok és Iváncsik Tamás hétszeres magyar és kétszeres norvég bajnok a sok lehetőség közül A Kreatív Nyelvtanulási Módszer© tananyagát választotta, melynek e-earninges verziója nemrég elnyerte az Év Nyelvoktató Honlapja díját.

Terepkutatási gyakorlat a zirci erdőben

A gyakorlat célja nem csak a bűnügyek eredményes felderítése, hanem a Bakonyban eltévedt turisták felkutatása is volt.

Na-Bed