Már 66 ezer család vette igénybe a csokot

Írta:  MTI január 27 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Évről évre többen igénylik, a támogatásra fordított összeg pedig már meghaladta a 180 milliárd forintot.

Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV. Esküvő Kiállításon tartott sajtótájékoztatón. Novák Katalin közölte: a csok egyre népszerűbb, évről évre többen igénylik, a támogatásra fordított összeg pedig már meghaladta a 180 milliárd forintot. Elmondta azt is, hogy ezen a héten tárgyalta a családügyi kabinet a csok egyszerűsítésére vonatkozó javaslatokat, a jövő héten pedig a kormányülésen is előterjesztik ezeket. Elfogadásuk esetén nemsokára csökkenhetnek majd az otthonteremtési kedvezmény adminisztratív terhei.

Emlékeztetett, idén további ötezer forinttal, havi 35 ezer forintra nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, emellett pedig új támogatási formákat is bevezetnek. A köldökzsinórprogramon keresztül kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a nem Magyarországon született, de magyar állampolgárságú gyerekekre is. Ettől az évtől harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkentik a jelzáloghitel-tartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig - attól függően hányadik gyermekük születik - igényelhetik hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését - ismertette Novák Katalin.

Az államtitkár kiemelte, a sokféle támogatás csak akkor ér valamit, ha az érintettek tudnak is róla, ezért közérthető kiadványokon keresztül is szeretnék eljuttatni az információkat az emberekhez. A csokról, a családok által igénybe vehető támogatásokról és a köldökzsinórprogramról szóló információs füzetek a kiállítás ideje alatt elérhetők a minisztérium standján, ahol a tárca munkatársai a felmerülő kérdésekre is válaszolnak - tette hozzá.
 

Ezt már olvasta!?

Balassagyarmaton és Mátraházán volt szükség erre.

5-5 forinttal kell kevesebbet fizetni a gázolaj és a benzin literjéért.

Az országos rajzpályázat megyei fordulójának eredményhirdetését a Veszprémi Állatkertben tartották.

Harminc négyzetméteren csaptak fel a lángok

Építési és egyéb anyag, hulladék égett harminc négyzetméteren egy nagy területen, jelenleg építés alatt álló kétszintes épületben a hajmáskéri Iskola utcában. 

Hétfőtől könnyebb lesz összehasonlítani a tojás árát

A tojás darabárát azonos méretben kell ezentúl feltüntetni a súlyra vetített egységárral.

Na-Bed