Nyitnak a megújult balatoni fizetős strandok

Írta:  MTI május 19 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Tavaly óta összesen több mint 2 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre.

Siófokon pénteken, Balatonfüreden szombaton, a többi Balaton-parti településen pünkösdkor vagy június elején kinyitnak a fizetős strandok, amelyeken tavaly óta összesen több mint 2 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre. A belépőárak néhol emelkednek.

A Balaton hőmérséklete pénteken 19-20 Celsius fok volt a met.hu közlése szerint. A bátrabbak már hetek óta fürdőznek, azonban a fizetős strandokon ezt hamarosan mindenütt már csak belépőjegyek vásárlásával tehetik meg.

Balatonfüreden nem változtak a strandbelépő-árak, de ez csak a főszezon kezdetéig, június közepéig érvényes, akkor ugyanis átlagosan 8 százalékkal emelkednek. Erről Somogyi László, a város strandjait üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója számolt be az MTI-nek. A város két fizetős strandja összességében 98 millió forint támogatást nyert el az MTÜ keretéből, de ennél többet, 120 millió forintot költött strandfejlesztésekre. A Kisfaludy strandon például fitneszpark és csúszdák épültek. Az Esterházy strandon is létesült fitneszpark, kicserélték a játszóterek gumiburkolatát, több lett az árnyékoló, modernizálták a beléptető-rendszert, és nőtt a térfigyelő kamerák száma - számolt be a vezérigazgató. Tavaly a füredi strandok látogatóinak száma 18 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest - olvasható a város honlapján.

Keszthely 110 millió forintot fordított a strandjai fejlesztésére. Vinczéné Polgár Andrea, a városüzemeltető cég strandvezető-helyettese arról számolt be az MTI-nek, hogy június elején tervezik a nyitást, a belépők árai nem emelkednek. A pályázaton nyert támogatásnak köszönhetően a Libás strandon teljesen megújult, akadálymentesített lett a vizesblokk, ahol pelenkázó is helyet kapott. A Helikon strandon fedett biciklitárolók épültek, és mindkét strandon új lépcsők, megújult beléptető-rendszer és megújult öltözők várják a vendégeket.

Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, a Balatonnál tavaly óta 55 strandon történt fejlesztés közel 2 milliárd forint értékben az MTÜ által meghirdetett program segítségével. A beruházások néhány helyen csúsztak ugyan az engedélyeztetés elhúzódása vagy a megfelelő kivitelező hiánya miatt, de a nyitásra mindenhol elkészülnek. Jellemzően játszóterek, fitneszparkok, parkok, vizesblokkok felújítása, illetve létesítése valósult meg, továbbá stégek, lépcsők, járdák épültek. A balatoni strandok többsége látványosan megújult - jelentette ki a szövetség elnöke. Kitért arra, hogy június közepén indul a strandok minősítése. A Kék Hullám Zászló bírálati rendszere sokat finomodott az elmúlt 14 évben, a zászlók elnyerésén túl öt fokozattal, azaz csillaggal is jelzik minden évben a nevező strandok szolgáltatásainak és környezetének minőségét. Az idei megmérettetés eredményhirdetése július elején lesz. 

Ezt már olvasta!?

Átlépte a 2 milliót a UPC-előfizetések száma Magyarországon

A cég árbevétele 10,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben.

Veszprém évek óta a legbiztonságosabb megyeszékhely

2016-ban csökkent az elkövetett bűncselekmények száma.

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.

A magyarok kifejezetten vadásznak az akciókra

72 százalékuk már hallott a Black Friday-ről.

Meghalt 69 éves korában David Bowie brit rockzenész - erősítette meg a hírt a művész képviselője hétfőn a Hollywood Reporter portálnak.

Na-Bed