Idén is többnapos programsorozat övezi a füredi Anna-bált Fotó: annabal.hu

Idén is többnapos programsorozat övezi a füredi Anna-bált

Írta:  MTI július 04 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Idén is többnapos programsorozat övezi a július 21-i füredi Anna-bált: lesz prímásverseny, operagála és utcabál is - közölték a szervezők keddi balatonfüredi sajtótájékoztatójukon.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója elmondta, hogy hatodik alkalommal rendeznek prímásversenyt a bált megelőzően. A július 17-én és 18-án megrendezendő versenyre 11 zenész jelentkezett, köztük egy szlovák prímás is, aki magyar zenét játszik majd. A verseny szerdán este a Gyógy téren ér véget - fűzte hozzá.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, hogy Puccini és kortársai szerzeményeit adja elő az Operaház énekkara július 19-én, csütörtökön este a Gyógy téren, másnap az Operaház zenekara ad koncertet, július 21-én, szombaton pedig a balettkar lép színpadra. Vasárnap este mutatják be a Puccini: Bohémélet című operafilmet - fűzte hozzá.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (FIDESZ-KDNP) kiemelte, hogy Roby Lakatos és a Mendelssohn kamarazenekar ad koncertet a bálon, amelynek fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lesz, és amelyre csaknem ötszáz vendéget várnak. Mint hozzátette, Balatonfüred partnervárosaiból 28 fiatal hölgy érkezik a bálra, és öt helybéli elsőbálozó fogadta el a város meghívását az eseményre.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója kitért arra, hogy a hagyományokhoz hűen idén is átadják a manufaktúrában készített Kiss Ernő-díjat és a három fődíjat. A hölgyek nyakába kerülő szív ibolyalila lesz tisztelgésként Erzsébet királyné, azaz Sisi emléke előtt, miután tavaly volt születésének 180. és idén lesz halálának 120. évfordulója. A bálra érkező étkészletek értéke meghaladja a 60 millió forintot - tette hozzá.

Tóth József, az Anna Grand Hotel séfje elmondta, hogy a báli menüben egyebek mellett kecsege, kacsamáj, uborkazselé, hideg őszibarack-krémleves és borjú szerepel, a desszertben pedig a nyári gyümölcsök játsszák a fő szerepet.

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője kiemelte, hogy újdonságként a bál közönsége is sétakocsikázhat hintóban, ami korábban a bálkirálynő kiváltság volt.
Megjegyezte: a bállal egy időben tartandó Anna-utcabállal a kötetlenebb szórakozás kedvelőinek kínálnak programot. 

Ezt már olvasta!?

Így változnak a menetrendek az ünnep alatt

A veszprémi helyi járatok menetrendje is változik a következő napokban. 

Decemberben kell dönteni az eváról

Azoknak, akik idén az eva szerint adóztak, és ezen jövőre sem változtatnak, nem kell újra bejelentkezniük.

Jelentősen mérséklődött a parlagfű pollenkoncentrációja

Az elkövetkező napokban várhatóan ismét emelkedik és újra többfelé elérheti a nagyon magas szintet.

Kulturális és gasztro élmények három napon át

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a bakonyi ízek vásárát, vagyis a Bakony Expot november 4. és 6. között a Veszprém Arénában.

Emléktáblát kaptak a török hódoltság idején a veszprémi várért küzdő katonák

Veszprém hős város, a katonai erények és a vitézség emlékhelye.

Na-Bed