13 százalékkal emelkedett a fizikai dolgozók órabére

Írta:  MTI július 30 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

2016. második negyedévéhez viszonyítva ez az érték átlagosan 32 százalék. 

Idén a második negyedévben 13 százalékkal magasabb, 1000 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, mint az előző év azonos időszakában, 2016. második negyedévéhez viszonyítva pedig mindez átlagosan 32 százalékos növekedés - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített, legutóbbi elemzéséből.

A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint a fizikai dolgozók körében a szakmunkások 1041 forintos, míg a betanított munkások 967 forintos átlagos órabérre számíthattak.
Megjegyezték, hogy régiónként jelentősen eltérhetnek a számok, mert például a Dél- Dunántúlon, illetve Észak-Magyarországon továbbra is ezer forint alatt marad egy szakmunkás átlagos órabére, Közép-Magyarországon ez az érték már elérte az 1220 forintos szintet.

A közlemény idézte Hujber Tibort, a Trenkwalder ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette: az adatokból kitűnik, hogy tovább tart a fizikai órabérek folyamatos emelkedése, bár a béremelések nagyobb része az év elején zajlott le, az első negyedévhez képest is 4,2 százalékos átlagos órabér-növekedés tapasztalható. A következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve, hogy a vállalatok milyen lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit - tette hozzá.

A felsőbb kategóriákban továbbra is jóval kisebb mértékű béremelkedés tapasztalható: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú belföldi vállalat mintegy 500 középvezetője esetében vizsgálta meg a fizetéseket.

A BDO felmérése szerint az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2017 második negyedévéhez képest átlagosan 4,7 százalék volt. Figyelembe véve az infláció időközben bekövetkező gyorsulását, reálértékben továbbra sem jelent nagyobb mértékű elmozdulást.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közleményben arról számolt be, hogy némileg javítja az összképet, hogy a vizsgált időszakban a középvezetők körében a kiegészítő bérelemek (jutalom, bónusz, bérpótlékok) aránya az egy évvel korábbi 8-ról 10 százalékra emelkedett. Ennek ellenére a korábban 3 százalék körül alakuló átlagos fluktuációs ráta ebben a körben mára elérte 4,3 százalékot. A munkahelyet váltók ugyanis a cégen belüli béremelésnél jelentősebb, akár 20-30 százalékos bérnövekedést is el tudnak érni egy-egy új munkakörben - ismertette a szakértő. 

Ezt már olvasta!?

Pórul jár, aki teli hassal érkezik a Bakony Expora

Megnéztük, milyen kínálattal érkeztek a vendéglátók az idei rendezvényre.

A fény és a sötétség harca volt 1956

Kötelességünk, hogy pontosan emlékezzünk és igazságosan ítéljünk.

Már most vasárnap kinyitnak az üzletek

A Tesco állítása szerint csak olyan munkatársak állnak be, akik önként vállalták a vasárnapi beugrást. Az Aldi és a Penny is kinyit. 

Sok sérült lesz a belvárosban

Veszprémben rendezik meg az Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét szeptember 10-én, szombaton.

Jelentősen csökkentek a higiéniai hiányosságok

Mintegy 102 tonna élelmiszert vont ki a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzések során a Nébih.

Na-Bed