2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak jövőre

Írta:  MTI december 13 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Készek a nyugdíjemelés későbbi korrekciójára, amennyiben a végleges inflációs adatok változást mutatnak. 

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A tárcavezető szólt arról is, a kabinetnek nyugdíjprémium kifizetéséről is döntenie kellett, ami összesen 41 milliárd forintos kiadást jelent az államnak az idei évben, és átlagosan 16-17 ezer forintot jelentett valamennyi nyugdíjasnak. Megjegyezte továbbá, készek a nyugdíjemelés későbbi korrekciójára, amennyiben a végleges inflációs adatok változást mutatnak.

Gulyás Gergely emlékeztetett, a kormánynak idén tavasszal sikerült Erzsébet-utalványokkal is támogatni a nyugdíjasokat, reményeik szerint pedig a jövőben is évente egyszer sor kerül hasonlóra a magyar gazdaság jó teljesítménye esetén.

Azt is közölte, hogy jelentősen emelkedik az ápolónők bére, akiknek a fizetése 2012-2019 megduplázódik, majd 2022-ig további csaknem 70 százalékkal emelkedik.

A Miniszterelnökség vezetője a részletekről kifejtette: az ápolók fizetése a következő négy évben 72 százalékkal fog emelkedni. 2019 novemberéig még tart az a korábbi bérmegállapodás, amely szerint utolsó ütemben 8 százalékkal emelik jövőre a béreket, de ennek időpontját előrehozzák 2019. július 1-jére. Ezt követően 2020. január 1-jén újabb 14 százalékos, 2020. november 1-jével 20 százalékos, 2022. január 1-jével pedig további 30 százalékos ápolói béremelés lesz - ismertette.

Összegzése szerint az ápolónők majdnem a háromszorosáért fognak dolgozni a ciklus végére, mint amennyiért 2012-ben, vagyis tíz év alatt háromszorosára nő a fizetésük.
Kiemelte: a központi közigazgatásban átlagosan - január 1-jétől - 30 százalékos fizetésemelés lesz, és a honvédelmi, valamint a rendészeti igazgatási alkalmazottaknál is lesz béremelés, az ő körükben "a bértömegváltozás 25 százalék", de szerinte az átlagos emelkedés ezt meghaladó lesz.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány szerdán felkérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy - a Pénzügyminisztériummal és az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) együttműködve - készítsen elő egy valamennyi bírót érintő jelentős fizetésemelési javaslatot.

A tárcavezető úgy fogalmazott, reményeik szerint a kabinet ezzel orvosolni tudja a bírák jelenlegi méltatlan fizetési helyzetét, az ország 2800 bírója pedig legkésőbb 2020. január elsejétől egy új bértábla szerint kaphatja majd illetményét.

Kérdésre elmondta, a minimálbér is emelkedik jövőre, annak mértékéről egyelőre azonban nincs döntés. Aláhúzta, a kormány továbbra is garantálja, hogy jóváhagyja a munkaadók és munkavállalók minimálbér-emelésről szóló egyezségét.

 

Ezt már olvasta!?

Vidám állatos délutánt tartottak

Tíz általános iskolából fogadott gyerekeket a Veszprémi Állatkert pénteken az Állatok Világnapja alkalmából.

Teljes útlezárás Balatonalmádi közelében

Baleset miatt lezárták a Szentkirályszabadja és Balatonalmádi közötti útszakaszt szerdán reggel. 

Már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások

Az intézkedés 1,2 millió gyermekes családot érint.

Kevés dió termett az idén

A diótermesztők az átlagos termés felét sem tudták betakarítani az idén.

Fűtetlen lakásban feküdt ellátatlanul

Egy 53 éves bajba jutott férfin segítettek a veszprémi körzeti megbízottak.

Na-Bed