A postánál 10 százalékos béremelésről állapodtak meg

Írta:  MTI március 01 2019 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Átlagosan 10 százalékos lesz a bérfejlesztés az idén a Magyar Postánál a pénteken aláírt bérmegállapodás szerint.

Schamschula György, a társaság vezérigazgatója az Origo hírportálnak elmondta: a Magyar Posta 2017-ben kötött bérmegállapodást a szakszervezetekkel, három év alatt 32 százalékos béremelésről.

Az akkori megállapodás alapján a kiindulópont 2019-re legalább 6 százalékos emelés volt, amit a cég az induló ajánlatában 2 százalékkal toldott meg az idei bértárgyaláson. A szakszervezetek ezt nem fogadták el, remélve, hogy a tulajdonos - a magyar állam - segítheti a céget a béremelésben, azonban ez lehetetlen, mert az uniós szabályok szerint ez tiltott állami támogatásnak minősülne - ismertette a vezérigazgató a tárgyalások menetét.

A végső megállapodás szerint "a mintegy 30 ezer dolgozóból több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül idén, azaz 2017 óta átlagosan 40,4 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre" - fogalmazott Schamschula György.

Szavai szerint az emelés forrása részben az erre elkülönített pénz, illetve forrás-átcsoportosítással oldják meg. Hozzáfűzte, hogy a munkaköri differenciálás, valamint a szenioritás elvének bevezetése és a bürokrácia csökkentése is segíti a források minél hatékonyabb felhasználását a cégnél. 

Ezt már olvasta!?

Szexért adott kedvezményeket a raboknak egy veszprémi börtönőrnő

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés miatt nyomoz az ügy kapcsán.

Öt év alatt ötmilliárd forint kárt okoztak a bliccelők a MÁV-Startnak

Egy utas 800 ezer forinttal tartózik a MÁV-nak. 56 alkalommal utazott jegy nélkül.

Jelentősen megemelkedett az áldozatok száma

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett.

Hétfőtől lehet nevezni a legjobb orvosnőket, pedagógusokat, egészségügyi szakdolgozókat és szociális területen dolgozó nőket a Richter Aranyanyu Díjra.

Megmentették a kihűléstől

A fagyos időben elesett az utcán és megsérült egy férfi Litéren. Egy autós felfigyelt az úton fekvő emberre, és a rendőrök segítségét kérte. 

Na-Bed