Nevet változtatott az LMP Fotó: lmp.hu

Nevet változtatott az LMP

Írta:  MTI február 08 2020 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A rövidített elnevezés Zöldek lesz.

Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják - jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.

Hangsúlyozta: ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért. Kiemelte, hogy több ponton módosították az alapszabályukat. Változtattak a tagfelvételi rendszerükön is. Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, hogy "kinyitják" a pártot, amely sokkal hatékonyabban fog működni.

Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország - jelentette ki.

Kendernay János, a párt másik társelnöke fontosnak nevezte a kongresszust. A rendezvény céljaként a felkészülést jelölte meg a 2022-es választásra. Minél dinamikusabb zöldpártot akarnak - hangoztatta, megjegyezve: az elmúlt egy-két évüket is értékelték.

Ezt már olvasta!?

Tűz a fűzfői ipari parkban

Tűz keletkezett egy veszélyes anyagokkal is foglalkozó cég telephelyén a balatonfűzfői ipari parkban péntek délután.

Helyi buszjáratokon intett óvatosságra a rendőrség

A legkisebb figyelmetlenséget is kihasználhatják a zsebtolvajok - figyelmeztettek.

Fogyatékkal élők kiállítása a Veszprémi Petőfi Színházban

A Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye dolgozóinak munkáinak ötödik alkalommal adunk helyet.

Tanévnyitó értekezletet tartottak

Az új iskolai év várhatóan jelentős változásokat nem hoz majd, a tankerületi központ igazgatója sikeres, nyugodt, kiegyensúlyozott tanévre számít.

Új gépjárműveket adtak át

Elkészült a száznyolcadik magyar tűzoltóautó, ezzel lezárult a Katasztrófavédelmi rendszerek fejlesztése.

Bakony Média névjegykártya