A funkcionális előszoba Kép: New Africa / Shutterstock.com

A funkcionális előszoba

Írta:  Támogatott tartalom október 29 2020 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A legtöbb lakásba, illetve házba az előszobán keresztül érkezünk meg, amely ezáltal az első találkozássá is válik. Emiatt kiemelten fontos, hogy ne csak praktikus, de hangulatos, és a lakásunk többi részébe csábító helyiségről beszéljünk. Nézzük, melyek a legfontosabb elemei egy jól felszerelt, vendégcsalogató előszobának!

 

A lábtörlő

Elsőre talán banálisnak tűnhet, hogy megemlítjük ezt a szinte minden otthonban megtalálható tárgyat, azonban érdemes tudni, hogy ma már sok izgalmas megoldás jöhet szóba, ha lábtörlőre gondolunk. Számos cég vállalja monogrammos, feliratozott, vagy éppen képet ábrázoló lábtörlő gyártását. A “welcome” felirat ma már nem is számít igazán különlegesnek: egy frappáns mondat minden arra járót, így vendégeinket is megmosolyogtatja - rögtön témát szolgáltatva a beszélgetéshez.

A tárolók

Az előszobába érve szeretnénk letenni a kabátokat, valahova felakasztani táskánkat, letenni a kulcsokat, és bizony hely kell a cipőink számára is. Míg a kulcsok számára elég egy praktikus kis tartó, addig a cipők és a kabátok esetében érdemes olyan komplex szekrényben gondolkodni, amely az éppen aktuálisan használt ruhadarabjainkat, kiegészítőinket mind magába tudja fogadni. 

Nem szükséges ott tárolunk az egész éves ruhakészletünket, ugyanakkor megkönnyíti az életünket, ha az ajtó közelében találjuk meg a kabátot, és persze, ha nem kell túlzottan messzire menni a cipőnkért sem. Ehhez érdemes olyan előszoba bútorszettek közül választani, amelyek egy cipőtartón és ruhaakasztókon kívül kínálnak egy kisebb ülőhelyet is ahhoz, hogy a cipőnket kényelmesen fel tudjuk venni.

Egyéb kiegészítők

Nem csak egy dekoratív design tároló elhelyezése teheti izgalmassá az előszobát,  egy kép - akár klasszikus festmény vagy családi fotó - is feldobja a helyszínt.  Ha pedig igazán praktikusak szeretnénk lenni, érdemes tükrökben is gondolkodnunk. Ide elég lehet egy apróbb változat, hiszen valószínűtlen, hogy a sminkelés teljes folyamatát itt végeznénk.  Bár sokan az egész alakos tükörre esküsznek, hiszen az díszíti igazán az előszobát, bizony szintén vannak gyakorlati előnyei.

Ha trendi felszerelést szeretnénk vásárolni, bátran nézzünk körül a bonami.hu kínálatában!

 

Ezt már olvasta!?

Rekordot döntött az országban az áramfogyasztás Mikuláskor

A december 6.-i rekordnál az 1955 óta rendelkezésre álló adatok alapján ennél magasabb negyedórás átlag csúcsértékre még nem volt példa.

Leltárt tartottak az állatkertben

A Kittenberger Kálmán Növény és Vadaspark szakemberei mintegy 600 különféle állat súlyát, hosszúságát vagy magasságát mérik meg ezekben a napokban.

Részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó

A kedvező lehetőség feltétele, hogy a még fizetendő személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás összege ne haladja meg a kétszázezer forintot.

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap a Mol Nyrt.

A polgári és a közösségi erényeket egyaránt szem előtt kell tartani

A Pannon Egyetem és Veszprém városa közös újévi ünnepséget tartott szombaton.

Bakony Média névjegykártya