Hosszabb nyitvatartás a NAV ügyfélszolgálatainál

Írta:  MTI április 12 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Közeledik a személyi jövedelemadó (szja) bevallások határideje.

Idén is hosszabb ideig lesznek nyitva a személyi jövedelemadó (szja) bevallások benyújtásának finisében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatai - tette közzé az adóhatóság a honlapján, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyfélkapun keresztül egy gombnyomással elküldhető a bevallás.

Május 9. és május 20. között - május 16-át kivéve - a fővárosi ügyfélszolgálatok (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13-15., Dózsa György út 128-130., XIV. kerület, Fogarasi út 3.) reggel negyed 9-től este 6 óráig lesznek nyitva, kivéve május 13-át, akkor délután 2 óráig.

A megyeszékhelyeken működő ügyfélszolgálatok ugyanebben az időszakban reggel 8 órától este 6-ig várják az adózókat, május 13-án azonban szintén délután 2 óráig lesznek nyitva.

A Kiemelt Adó- és Vámigazgatóságon (KAIG, VII. kerület, Dob utca 75-81.) működő ügyfélszolgálat a megjelölt időintervallumban május 9-én, 11-én, 18-án és 20-án reggel 8 órától este 6 óráig, május 10-én, 12-én, 17-én és 19-én reggel 8 órától délután 4 óráig, május 13-án pedig délután 2 óráig lesz nyitva.

A vidéki központi ügyfélszolgálatok emellett április 13-tól május 31-ig szerdánként egész nap nyitva tartanak, 8 órától 18 óráig várják az ügyfeleket.

Rendkívüli nyitvatartással áll az ügyfelek rendelkezésére a NAV 06-40/42-42-42 számon elérhető általános tájékoztató rendszere is: május 9. és május 12. között, továbbá május 17. és május 20. között reggel fél 9-től este 6 óráig, május 13-án pedig délután 2 óráig fogadja az adózók hívásait.

A NAV felhívja a figyelmet: a személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának határideje május 20. Az ügyfélszolgálatra betérőknek érdemes megfontolniuk az ügyfélkapunyitást, mert a regisztráció mindössze néhány percig tart, és sok más mellett az adóügyek is egyszerűbben, kényelmesebben intézhetők így.
 

Ezt már olvasta!?

Szerdán még le lehet adni az 1 százalékos rendelkező nyilatkozatokat

A világon egyedülálló lehetőséget, amely szerint a megfizetett adó 1 százaléka felajánlható egy regisztrált civil szervezetnek.

Gyorsabban juthatunk el az autópályáig

Megépül a 710-es főút és az M7-es közvetlen összeköttetése. 

Elismerések és jutalmak

Kerek születésnaposokat és elismerésben részesülőket köszöntöttek a veszprémi rendőrkapitányságon.

Bezárták az udvarba az autóját

Helybe ment a pofonért, vagy valóban igaza van az udvaron parkolónak?

Na-Bed