20 milliárd forinttal csökken jövőre a bankadó

Írta:  MTI április 15 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A kormány lépéseket tesz az elektronikus fizetési módok elterjedése és a készpénzforgalom visszaszorítása érdekében.

A kormány kiszámíthatósággal, bizalommal segíti a bankrendszer működését és elkötelezett a bankadó további csökkentése mellett, amely -2017-ben a bankrendszer egészét tekintve 20 milliárd forinttal mérséklődik - mondta Varga Mihály az OTP Bank éves rendes közgyűlésén, pénteken Budapesten.

A nemzetgazdasági miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány lépéseket tesz az elektronikus fizetési módok elterjedése és a készpénzforgalom visszaszorítása érdekében, egyebek mellett a bankkártya-elfogadóhelyek száma növelésének ösztönzésével.

A Budapest Bankban meglévő állami tulajdon értékesítését év végéig, az Erste Bank 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlását pedig - ahol már csak a szerződéseket kell aláírni - június 30-ig zárja le a kormány a tervek szerint - ismertette. Megjegyezte, hogy azokban az országokban nagy a feketegazdaság aránya, ahol magas a készpénzfizetés hányada a pénzforgalomban, így Magyarországon a feketegazdaság további visszaszorítását szolgálná az elektronikus banki fizetések bővítése.

Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság növekedési pályára került, most már azzal a kérdéssel is lehet foglalkozni, hogy a többletbevételeket mire fordítsa a kormány. A kabinet négy fő irányt jelölt ki. A költségvetésnek támogatnia kell az államadósság további csökkentését, ennek érdekében a kormány úgy állította össze a büdzsét, hogy az állam működése nullszaldós legyen - mondta.

A költségvetés többletbevételeit a bérfelzárkóztatás további lépéseire szeretnék fordítani, így többek között a pedagógusok további béremelésére, a NAV-nál dolgozó alkalmazottak életpálya modelljére. Az adócsökkentések is folytatódnak, a sertéshús áfa-csökkentése után a tervek szerint a baromfi, a tej és a tojás áfája is csökken 2017-ben, az internet szolgáltatások és az éttermi szolgáltatások áfáját a mostani 27 százalékról 18 százalékra akarja csökkenteni a kormány 2017-ben - ismételte meg.

A kormány az állami beruházásokat, a jelentősebb kulturális, egészségügyi, energetikai beruházásokat folytatja, az otthonteremtés támogatását pedig 100 milliárd forinttal növeli - ismertette a terveket. Megjegyezte azt is, hogy a gazdasági növekedésben nemcsak az autóipar, vagy a gyógyszeripar adja a húzóerőt, de egyre fontosabb szerepe van a belső kereslet élénkülésének, ebben a hitelnövekedés is fontos szerepet játszik. Varga Mihály a magyar bankrendszerről elmondta: tavaly már 690 milliárd forint új hitelt nyújtottak a hazai bankok a lakosságnak, 2014-ről 2015-re az újonnan kihelyezett háztartási hitelek állománya 34 százalékkal emelkedett.

Ezt már olvasta!?

Vasárnap lép életbe a MÁV-Start új menetrendje

Ne megszokásból menjünk a vasútállomásra.

A gázolaj ára nem változik. 

Pozitív lett az alkoholteszt

Hétfő hajnalban állítottak meg egy autóst a rendőrök Veszprémben, aminek előállítás lett a vége.

72 óra alatt tizenhárom ittas vezető

Az elmúlt hétvégén a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleseteknél három járművezetőnél merült fel az ittasság gyanúja megyénkben.

Az Eötvös Cirkusz hamarosan Révfülöpre érkezik

Ismerje meg ön és családja Harlequin varázslatos világát.

Na-Bed