Elviszik a gyűjteményt

Írta:  8200 Veszprém március 29 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A 2021-ig szóló megállapodás ellenére bezár a László Károly gyűjtemény a Dubniczay Palotában. Most hétvégén lesz látogatható utoljára.

A több mint 250 műtárgy április 1-jén, szombaton, valamint április 2-án, vasárnap 50 százalék kedvezménnyel tekinthető meg, illetve mind a két nap 11 és 15 órakor tárlatvezetést is tartanak ebből az alkalomból.

László Károly 2013. novemberében hunyt el. Az örökös most úgy döntött, hogy szeretné értékesíteni a gyűjteményt. Hosszú tárgyalások folytak, hogy milyen formában maradhatnának Veszprémben az alkotások, de nem sikerült megegyezni - jelentette be Porga Gyula polgármester és Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója egy szerdai sajtóbeszélgetés alkalmával. Kérdésre válaszolva elmondták, mivel úgynevezett letéti szerződés alapján voltak Veszprémben az alkotások, a tulajdonos elviheti a gyűjteményt, ha erre tart igényt.

A gyűjtemény hűen tükrözi László Károly műgyűjtő széleskörű képzőművészeti érdeklődését. A tárlaton kiállított legkorábbi mű Bihari Sándor Alföldi naplementéje, a magyar tájképfestészet korai realista alkotása. E műtől hosszú út vezet a most Veszprémbe került pop-art kompozíciókig. Ezt az utat lehet nyomon követni a tárlaton. A gyűjtemény új címe is erre utal: Az akadémiától a pop-artig – művek, stílusok a XX. századból - olvasható a Művészetek Háza honlapján.

Életének nyolc évtizedében nem volt köze Veszprémhez, majd az utolsóban veszprémivé vált. Most itt van köztünk, s itt marad, örökre. Kívánságára a veszprémi zsidó temetőben nyugszik, közel gyűjteményének szeretett műalkotásaihoz - írják László Károlyról.

2006. augusztus 20-án nyílt meg a felújított Dubniczay-palotában a XX. század képzőművészetéből keresztmetszetet nyújtó állandó kiállítás: a László Károly Gyűjtemény. Két álom, két akarat találkozott az ezredforduló tájékán. Veszprém városa forrást keresett, hogy felújíthassa az akkor már egyre romló állapotban lévő épületet a várban. László Károly pedig magyarországi otthont keresett gyűjteménye számára. E szerencsés találkozás révén újulhatott meg a Dubniczay-palota, méltó helyszínt biztosítva a műalkotások sokaságának. 2017. április 2-ig.  

Ezt már olvasta!?

A Pápai Hús Kft. 4,5 milliárdos vagyonára 110 milliós volt a legmagasabb ajánlat.

Érkeznek a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat

Csütörtökön hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu oldalon.

Év végéig rendezheti tartozását, aki katás akar maradni

Nem lehet tovább katás az, aki az évet 100 ezer forintot meghaladó adóhátralékkal zárja. A NAV adatai szerint ez közel tízezer kisadózót érint.

Alkoholmérgezéssel senkit nem kellett idén kórházba vinni az ünnepek alatt.

Évről-évre nő az allergiások száma

A magyar lakosság legalább harmadát érinti az allergia, és számuk évről-évre 2-4 százalékkal növekszik.

Na-Bed