Felújítják a Vár utcát Kép: veszpremtv.hu

Felújítják a Vár utcát

Írta:  8200 Veszprém március 31 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Három év alatt, három ütemben újul meg a Vár utca Veszprémben.

Tavaly a bevezető szakasz csatornarendszerét cserélték ki, idén ezt folytatják a felső szakaszon és kicserélik a megkopott utcaköveket. A jó idő miatt a munkálatok gyorsan haladnak, a tervek szerint április második felére helyre áll a szokásos forgalmi rend - hangzott el a  tudósításában.

Az elkopott, mozgó, vagy éppen hiányzó térkövek mellett a vízelvezető rendszer megsüllyedése okozta a legtöbb problémát. A felújítást három ütemben végzik. Tavaly mintegy 10 millió forint értékben a bevezető szakaszon a csatornarendszert újították fel, második ütemben 20 millió forintot költenek a felújításra, amivel várhatóan április második felében végeznek. Még ebben az évben hozzálátnak a harmadik szakaszhoz, a munkálatok az Érseki palota felújítása után, illetve azzal szoros összehangban zajlanak majd. 

Ezt már olvasta!?

Július 11-én indul a Mozi+ filmcsatorna.

Új parancsnok Veszprémben

Átvette kinevezési parancsát Sztanke Viktor tű. őrnagy, a veszprémi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka.

A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tart akciót a rendőrség

A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tartanak akciót a rendőrök a héten - közölte a rendőrség hétfőn honlapján.

A baleset a veszprémfajszi elágazó közelében történt.

A szolgáltató marad, a számla azonban új lesz

Április 1-től megkezdi működését a már bejegyzett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.

Na-Bed