Tartalmas programok a Költészet napjához kapcsolódva

Írta:  MTI április 05 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Versmondásért színházjegyet adnak a költészet napján Veszprémben.

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese elmondta, hogy a költészet napján, április 11-én versmondásért egy színházjegyet kapnak azok a vállalkozó kedvű nézők, akik elmondanak egy általuk választott verset a színház dolgozóiból álló néhány fős nézőközönség előtt. Bármelyik műsoron lévő előadásra lehet így egy darab jegyet kapni az elhangzott versek számától függetlenül délelőtt 10 és este 6 óra között - fűzte hozzá.

Ajkán Nagy László vers- és prózamondó találkozót szerveznek a költő nevét viselő szabadidő központban április 8-án és 9-én. Az iszkázi Nagy László emlékházban emlékműsort tartanak szombaton Szvorák Katalin előadóművész és Csörsz Rumen István író közreműködésével - közölte a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ vezetője. Bábics Valéria elmondta, hogy szombaton este Ars poeticák címmel hallhatnak beszélgetést Fehér Ildikó színművésszel, Buda Ferenc költővel, a találkozó díszvendégével és Nagy László fiával, Nagy András grafikussal az ajkai szabadidő központban. A Bicskám és szívem kinyitva című irodalmi est várja az érdeklődőket április 10-én délután a művelődési központ kiállítótermében. Nagy László és felesége, Szécsi Margit művei alapján, Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek előadásában hallgathatnak meg egy verses estet az érdeklődők Rózsássy Barbara költő szerkesztésében, melyben megelevenedik a költő házaspár szenvedélyes kapcsolata - fűzte hozzá az intézményvezető.

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője elmondta, hogy a város iskoláinak alsó tagozatos diákjait várják játékos kincskeresésre a Tagore sétányon a költészet napjának délelőttjén, akik egy térkép segítségével kutathatják majd fel az elrejtett versrészleteket, melyekből a játék végére összeáll az egész költemény. Ezt követően Dominek Anna színművész és Hatás Andrea előadóművész verses-zenés műsora látható a Kisfaludy Galériában. A program zárásaként Ady! címmel a Kaposvári Egyetem harmadik évfolyamos színművész szakos hallgatóinak előadását láthatják az érdeklődők Kéri Kitty rendezésében szintén a Kisfaludy Galériában - fűzte hozzá.

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.  

Ezt már olvasta!?

Százezer néző, közel 21 ezer bérletes a Veszprémi Petőfi Színházban

Kulturális kínálat özönben kell egyre gazdagabb tartalommal becsábítani a közönséget – húzta alá Oberfrank Pál a Veszprémi Petőfi Színház évadzáró társulati ülésén, szombaton.

Tovább érvényesek a bérletek

A májusi buszbérletek fordulóideje júniusban nem 5-e lesz.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban februárban alkalmazható üzemanyagárakat.

Egészséges babának adott életet

Nőgyógyászati daganattal műtötték, mégis teherbe esett és megszülte első kislányát egy veszprémi nő.

Na-Bed