Előzze meg a tűzoltókat!

Írta:  8200 Veszprém szeptember 14 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Egész évben ellenőrzi a katasztrófavédelem, hogy mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat.

Szeptember közepén egy háromnapos akció keretében minden lakástulajdonos, bérlő, közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és érdeklődő számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül forduljon a katasztrófavédelemhez a társasházak tűzvédelmével kapcsolatos kérdéseivel.

Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a társasházban hova szabad vagyonvédelmi rácsot felszerelni, hol lehet a kerékpárt tárolni, hova lehet kitenni a kukát, vagy éppen a virágot, az most a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség nyílt napján választ kaphat. Három napon keresztül, szeptember 18. és 20. között minden nap 10 és 16 óra között az ország valamennyi kirendeltségén várják az érdeklődőket.

A tűzoltók egész évben sorra járják a társasházakat és ellenőrzik azok tűzvédelmi helyzetét. Ezeknek az ellenőrzéseknek a célja nem a bírságolás, hanem az épületben élők biztonságának javítása, azonban gyakran mégis több százezer forintos bírságot kell súlyos, vagy ismétlődő hibák miatt kiszabni. Tavaly mintegy nyolcszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat társasházban keletkezett tűzhöz, a hazai társasházakban összesen 3400 négyzetméternyi területen pusztítottak a lángok. Idén eddig 579 ilyen eset volt, nagy valószínűséggel ezeknek egy részét meg lehetett volna előzni.

Bizonytalan a lakását érintő tűzvédelmi kérdéssel kapcsolatban? Ne várja meg, amíg a tűzoltók mennek ki ellenőrizni, vegyen részt a három nyílt napunk valamelyikén és tegye fel kérdését - olvasható a katasztrófavédelem közleményében. 

Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség - 8200 Veszprém Dózsa György utca 31.
 

Ezt már olvasta!?

Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon

A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása.

Közlekedik a család 2018-ban is

Hetedik alkalommal rendezi meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közlekedésbiztonsági vetélkedőjét, amelynek a fődíja egy Skoda személygépkocsi.

Négy vadelütés egy nap alatt

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei az elmúlt 24 órában négy esetben intézkedtek vaddal történő ütközés helyszínén az illetékességi területükön.

Élvezik a gyerekek a nyári tábort

Gyümölcsöket és jégkrémet kaptak ajándékba a veszprémi nyári napközis tábor résztvevői a város alpolgármesterétől szerdán.

Ritkán válogathatunk ennyi program közül

A Turisztikai szezonnyitón az ide érkezők érezzék kicsit veszpréminek magukat, a helyiek pedig fedezzék fel a város kincseit, legyenek turisták otthonukban.

Bakony Média névjegykártya