Süle Zsolt Süle Zsolt Fotó: Veszprém TV

Veszprémi siker a Dal 2018-ban

Írta:  8200 Veszprém december 31 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Süle Zsolt a “Zöld a május” című saját szerzeményével képviseli a királynék városát.

Hetedik alkalommal rendezi meg a közmédia a nagy dalválasztó show-t. A Dal 2018 című műsort január huszadikától, hat héten keresztül láthatják a nézők a Duna Televízióban. Az idei 30-as mezőnybe egy veszprémi zenész is bekerült. Süle Zsolt a “Zöld a május” című saját szerzeményével képviseli a királynék városát - számolt be a remek eredményről a 

A versenyre 350 pályamű érkezett, ezekből választotta ki a szakmai zsűri a legjobb 30-at. Zsolt, aki a Mozi és az LGT Emlékzenekarból és az ÉSTE formációból ismert tavasszal épp a saját lemezén dolgozott, amikor barátai rábeszélték, hogy küldje be egyik dalát a versenyre. 

A sanzonos, melankólikus hangulatú dal zenéjét és szövegét is Süle Zsolt írta, a hangszerelésben közreműködik Bodnár Péter, Nagy Gergő és Ruha Arnold. 

Ezt már olvasta!?

Megnyílt a veszprémi Gizella napok programsorozata

IV. Károly és Zita királyné, az utolsó magyar uralkodók koronázásának századik évfordulóját felidéző kiállítással.

A 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott magyar pályázat pozitív visszajelzést kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB).

Napelemeket gyártó cég kezdte meg működését Veszprémben

A vállalat új telephelyén 8 ezer háztartás számára elegendő napelemet gyárt évente.

Különleges ellátást igénylő gyermekeken segítenek

1,5 millió tonna súlyú élelmiszeradománnyal érkezett Veszprémbe a Coop Segély kamionja. 

Az üzleti és a civil szféra találkozása

Az önkormányzatok, a civil szféra és az üzleti élet képviselői találkoztak a társadalmi felelősségvállalás jegyében a holland nagykövetség szervezésében csütörtökön a Hangvillában.

Na-Bed