14 bemutatót hirdetett meg a Veszprémi Petőfi Színház

Írta:  8200 Veszprém május 09 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A jövő évad első bemutatója a Nyitott ablak című zenés játék lesz Szilágyi Tibor rendezésében – hangzott el a teátrum hétfői sajtótájékoztatóján.

A Kossuth és Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló művész elmondta, 21 évvel ezelőtt már színpadra állította ezt az előadást Veszprémben, de bízik benne, hogy most még nagyobb sikert érnek el az előadással. 53 éves pályafutása alatt többször játszott és rendezett már a Veszprémi Petőfi Színházban. A bohózat, Nóti Károly, Fényes Szabolcs és Szenes Iván műve klasszikusnak mondható. A nagyközönség szeptember 28-án láthatja először.

Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes az aktuális évad nézőszámait ismertetve elmondta, az idei évadban 20.406-an váltottak bérletet az előadásokra. A vidéki színházak viszonylatában ez előkelő szám, különösen, hogy több színházzal is rendelkezik a város. A nézőszám a bérletet és jegyet vásároló nézőkkel együtt június végéig elérheti a 100 ezer főt.

A „közösségben a közönséggel” szlogenünk szellemében szeretnénk továbbra is dolgozni– erősítette meg Oberfrank Pál igazgató, hozzátéve, folyamatosan keresni kell a kapcsolatot a nézőkkel. Ezt célozta meg az áprilisban megtartott Érzékenyítő fesztivál is, amelynek keretében négy előadásból álló érzékenyítő színházi esten vehettek részt a nézők. A nagy érdeklődés bebizonyította, hogy szükség van ilyen rendezvényekre, így biztos, hogy jövőre ismét megrendezik a programsorozatot.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő gratulált az elért eredményekhez, és megköszönte a színház teljesítményét, kiemelve azt a figyelmet, amellyel az intézmény a kistérséghez fordult kedvezményes kínálatával. Biztosította a színház vezetését céljai megvalósításához nyújtott további támogatásáról, különös tekintettel arra, hogy a színház és közönsége a rekonstrukció révén nagy kihívások előtt áll.

A továbbiakban ismertették a Veszprémi Petőfi Színház 2018/2019-es évadának programját, illetve elmondták, több nagysikerű produkció is műsoron marad 2018/2019-ben, úgymint a Holt költők társasága, az Isten pénze, a Kurázsi mama és gyermekei, a Tanár úr kérem, a Jövőre veled, ugyanitt első része, valamint Az őz. 

Elhangzott még, a Veszprémi Petőfi Színházban a következő évadban is elérhetők lesznek akadálymentesített előadások a 90 decibel Projekttel együttműködésben.

Szó volt még a tervezett rekonstrukcióról is, amelynek előkészületei folyamatosan zajlanak a háttérben. A mostani tervek szerint a 2018/2019-es évad produkcióit még nem érinti a mintegy 9 milliárd forintos beruházás.
Elhangzott, a bérletárak nem változnak a következő évadban. Továbbra is elérhető lesz a Korhű színházi program, amelynek révén a 75 év felettiek díjtalanul tekinthetik meg az előadásokat. Kapható lesz a Petőfi összes bérlet, amely szabadon választott 10 előadást tartalmaz, kedvező konstrukcióban. A bérletek már megvásárolhatóak.

Természetesen az idei évad még nem ért véget, számos bérletes és bérletszünetes előadással várják nézőiket a színházba. Május 26-án gyermeknapot tartanak, június 1-jén a népszerű Bérletek éjszakája program kerül megrendezésre, majd június 21-24. között első alkalommal kerül sor a veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztiválra. 

Ezt már olvasta!?

Az egyéni vállalkozók is jótékonykodhatnak

Az 1+1 százalékok sorsáról május 22-éig dönthetnek.

Tetejére borult egy személykocsi

Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a 82-es főút 33-as és 34-es kilométerszelvénye között, Csesznek térségében hétfőn délben.

Hatékony összefogás a rendezett városképért

Több szintű összefogás jött létre a város közterületeinek tisztaságáért, az illegális hulladéklerakás felszámolásáért.

Közlekedésfejlesztés az iparterületen

Megoldódik a terület csapadékvíz-elvezetése, járdával közös kerékpárút épül, valamint új parkolókat is kialakítanak a Henger utcában.

Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételire

Azok a diákok jelentkezhetnek, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet. 

Na-Bed