Vasárnap ismét megnyílnak a szertárkapuk

Írta:  8200 Veszprém május 22 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Megyeszerte délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák a gyerekeket, családokat, akik betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe.

Gyereknapon, azaz május 27-én a megye valamennyi hivatásos és önkormányzati, valamint több önkéntes tűzoltósága is megnyitja kapuit a látogatók előtt. 

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája, vagyis az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit ezen a napon a gyermekek előtt. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.

Évről évre több ezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. A családokat, gyermekeket megyeszerte 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák. A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak.

Ezt már olvasta!?

Erre figyeljen, ha szombaton a megyében autózik

Motoros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Veszprém megyében szombaton.

Kemény faggyal érkezett meg a tavasz

-17,6°C-os minimumot regisztrált a VMeteo.hu mérőállomása Veszprémben csütörtökre virradóra. 

Orrszarvú hölggyel bővült az állatkert

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének szélesszájú orrszarvú fajkoordinátora javaslatára ismét újabb taggal bővült a Veszprémi Állatkert népszerű orrszarvú csapata.

Véget ér a jó idő

Csütörtök este hidegfront érkezik, esővel, lehűléssel.

Jól halad a várpalotai elkerülő építése

Ütemterv szerint halad a 8-as számú főút Várpalota elkerülő építése - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn.

Na-Bed