Leendő iskolásokat jutalmaztak

Írta:  8200 Veszprém január 17 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
Képgaléria

Észkerék címmel hirdetett levelező játékot óvodások számára a Deák iskola. Az ünnepélyes díjkiosztót a napokban tartották meg.

Közel 20 intézmény 261 iskolába készülő óvodása oldotta meg a kétfordulós logikai feladványsorozatot. "Ez nem egy eredményhirdetés, hanem ünnepélyes díjkiosztó" - fogalmazott Horváth Szilárd, a Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója. Mint mondta, az volt a lényeg, hogy foglalkoztak vele a gyerekek és nagyon sok értékes megoldás született.


A galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Természetesen senki sem távozott üres kézzel a helyszínről, ahol az alaphangulatról a Borkőmoszat együttes gondolkodott a picik és nagyok legnagyobb örömére. 

Az igazgató emlékeztetett, január 20-án, szerdán ismét várják az iskola előtt álló óvodásokat és szüleiket. 17 órától ovisulit tartanak, ahol bemutatják az intézményt, illetve játékos foglalkozást vezetnek a leendő elsősök tanítói.  

Képgaléria

{gallery}367{/gallery}

Ezt már olvasta!?

A zenei, irodalmi és egyéb programok megtartása mellett idén a színház áll a Művészetek Völgye fókuszában.

Ez a hétvége nem a strandolásról szól

Este záporok, zivatarok kíséretében hidegfront érkezik. Vasárnaptól számíthatunk ismét több napsütésre.

Szeles hétvége vár ránk

Hűvös, szeles időre számíthatunk a hétvégén, említésre méltó csapadék nélkül. 

Május elején nyitnak az új üzletek Veszprémben

Itt a teljes lista, ezek a boltok várják a vásárlókat a Tesco új üzletsorán.

Ügyintézés helyett lopott

Az elkövető benyitott egy irodába, ahol egy női táskát talált, benne egy pénztárcával, amit magával vitt.

Na-Bed