A színfalak mögött sosem gördül le a függöny

Írta:  Veszprémi Petőfi Színház augusztus 04 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Már csak néhány hét van hátra a nyárból, gyorsan közeledik az új évad kezdése a Veszprémi Petőfi Színházban.

Jelenleg a megszokottnál kisebb a nyüzsgés a Veszprémi Petőfi Színház folyosóin, ugyanakkor – legyünk stílszerűek – a színfalak mögött fontos munka folyik annak érdekében, hogy a következő évad produkciói újra és újra tartalmas kikapcsolódást biztosítsanak a nézőknek.

A hivatalos színházi évadnyitót augusztus 22-én tartja meg a teátrum, addig azonban még – a pihenés mellet – számos feladat vár a munkatársakra. – A nyár folyamán teljesen le kell zárnunk a mögöttünk lévő időszakot, erről beszámolót is készítünk, átgondoljuk a tapasztalatokat – összegezte Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Hozzátette, ezzel párhuzamosan megtörténik a következő évad előkészítése, amely rengeteg egyeztetést igényel. Ezekben a hetekben folynak a tárgyalások az összes alkotó munkatárssal, rendezővel, színészekkel, amelynek eredményeként megszületnek majd a szerződések. A következő évad előadásainak díszlet- és jelmezgyártási feladatainak megtervezése is erre az időszakra esik.

Természetesen nyáron sem maradnak előadások nélkül a nézők. – Kialakult egy rutinnak mondható nyári menetrend, ami alatt fellépünk Egerben, vagy éppen Balatonföldváron. Ehhez csatlakozott idén a Művészetek Völgye, ahol két darabbal összesen három előadást mutattunk be, illetve új színházi sorozatot indítottunk Balatonalmádiban, a Magtárszínházban. Ide előzetesen három előadást terveztünk, de a hatalmas érdeklődés nyomására egy plusz produkciót is beiktattunk, egy rendkívüli előbemutató alkalmával nézhette meg a közönség a nagy sikert aratott Jövőre veled, ugyanitt című romantikus vígjáték folytatását. A nyár pedig még nem ért véget, a júniusi I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál bizonyította, hogy nagy szükség van az operett hungarikummá nyilvánított műfajára, amivel három előadással Tihanyban is találkozhat idén a közönség az első Tihanyi Operett Napokon augusztusban. 

Sokan ilyenkor mennek hosszabb időre szabadságra, de van olyan területe a színháznak, ahol ekkor sincs megállás. Augusztus végén pedig a színházi évadnyitót követően felpörögnek az események. Elkezdődnek az olvasó- és rendelkező próbák, elindul a díszlet és jelmez gyártás. Ezek előtt augusztusban a világítás és a hangosítás területén beiktatunk még egy karbantartást – sorolta az igazgató. 

Ami a következő évadot illeti, az évad rendje 90 százalékban elkészült, a gyakorlati kivitelezés azt mondhatjuk, hogy 18 százalékon áll.  – Fontos tudni, hogy a tervezett rekonstrukció ellenére valamennyi előadást a színház épületében tartjuk meg jövőre – húzta alá Oberfrank Pál. Megjegyezte ezzel kapcsolatban, hogy a megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, elindult a közbeszerzési folyamat. Ezt követi még az engedélyek megszerzése, majd indulhat az építkezés. – November végén a színházzal szemben lévő régi ének-, zeneiskola épületének felújítása már elkezdődhet. Optimista számítások szerint 2019 július közepére el is készül, hogy beköltözhessenek azok a tárak, amelyeket oda tervezünk, mint az értékesítés, gazdasági iroda, művészeti titkárság, marketing osztály, üzemeltetés, jelmezgyártás, raktározás. 

Már csak néhány hét van hátra a nyárból, gyorsan közeledik az új évad kezdése. Augusztus 22-én tehát megtartják a hivatalos évadnyitót a Veszprémi Petőfi Színházban, szeptember 15-én lesz a hagyományos Nyílt nap, szeptember 28-án pedig az első bemutatót nézheti meg a közönség, amely a Nyitott ablak című zenés játék lesz Szilágyi Tibor rendezésében.
 

Ezt már olvasta!?

Családfakutatás az interneten

Folyamatosan töltik fel a Veszprémi Főkáptalani és Érseki Levéltár iratanyagát, köztük a plébániák anyakönyveit is az internetre.

Logisztikai központot épít Veszprémben a Penny

Veszprémben építi meg az ország harmadik logisztikai központját a Penny Market. Az ünnepélyes ásonyom ünnepséget szerdán délelőtt tartották meg.

A hétvégén térünk át a nyári időszámításra

Vasárnap hajnal 2 órakor 3 órára kell előreállítani az órákat, emiatt a közösségi közlekedés menetrendje is változik.

Merjünk önállóan gondolkodni

Az 1848-as forradalom és szabadságharc 168. és Kossuth Lajos halálának 122. évfordulójára emlékeztek a Kossuth iskola diákjai pénteken délelőtt.

Veszprémi siker a Dal 2018-ban

Süle Zsolt a “Zöld a május” című saját szerzeményével képviseli a királynék városát.

Na-Bed