Hidegfront érkezett

Írta:  8200 Veszprém október 24 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Szerdán hidegfront okoz borongós időt, a déli órákban további eső, záporeső is előfordulhat.

A délután folyamán csökken a csapadékhajlam, vékonyodik felettünk a felhőzet. Az erős északnyugati szelet délelőtt viharos széllökések is kísérhetik, a nap második felében kissé mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet kevéssel 10°C fölé emelkedik, de a szél miatt ennél hidegebbet érzünk - jelezte a VMeteo.hu.

Csütörtökön többnyire borult, illetve erősen felhős lesz az ég felettünk. A reggeli, délelőtti órákban esőre is számíthatunk, később rövid időszakokra előbukkanhat a nap. Gyakran fúj élénk északnyugati szél. A hőmérséklet reggel 5°C-ig csökken, a legmelegebb órákban mindössze 14°C-ot mérhetünk.

Péntektől délnyugati áramlással egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Szombattól gyenge eső többször kialakulhat. A hőmérséklet maximuma a hét legvégére megközelítheti a 20°C-ot.

 

Ezt már olvasta!?

Nem mozog eleget a világ népességének több mint negyede

Ez 1,4 milliárd ember, és ez az adat 2001 óta csupán nagyon kicsit javult.

Védőszentjének emelt szobrot a város

A Szent Mihály Bazilika, a város és az érseki tartomány védőszentjének, Szent Mihály arkangyal szobrát avatták fel péntek délután az Óváros téren.

Feloldották az országos tűzgyújtási tilalmat

A tilalmat még június 20-án rendelték el.

Dánia hétfőn visszaállította a határellenőrzést a dán-német határon.

Olasz kényeztetés a belvárosban

Gianfranco Campanari közel negyven éve dolgozik a cipők világában, rajongása mindenkit magával ragad, aki betér a veszprémi cipő üzletébe.

Na-Bed