Ötödik alkalommal rendezik meg a Bakony Expo-t

Írta:  8200 Veszprém október 31 2018 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A Bakonyi ízek vására november 9-11. között várja az érdeklődőket. 

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Brányi Mária alpolgármester emlékeztetett, annak idején azért hívták életre ezt a rendezvényt, hogy a város környékén élő termelők bemutassák portékáikat, személyesen találkozzanak velük a vásárlók. A széles termékkínálat és a hozzá kapcsolódó gazdag programok garantálják, hogy minden korosztály jól érzi magát. Megjegyezte még, az első évben ötezren látogattak el a Veszprém Arénába a Bakony Expora, tavaly már 15 ezeren érkeztek. 

Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara veszprémi szervezetének elnöke a programokat ismertetve elmondta, összesen 141 kézműves és őstermelő kínálja majd portékáit a rendezvény három napján. Hozzátette, ezek közül 22-en a kezdetek óta kiállítanak. A hagyományokhoz híven ismét egy tematika köré szervezték a programokat, idén a csipkebogyón lesz a fő hagsúly, ehhez kapcsolódnak a gasztroudvarban megjelenő vendéglátók ételei is. Elhangzott, úgy állították össze a kínálatot, hogy a család minden tagja találjon magának kikapcsolódást. 

Takács Szabolcs kormánymegbízott közölte, a kormányablak busszal képviselteti magát a Veszprém Megyei Kormányhivatal, ahol a termelők és a vásárlók kérdéseit egyaránt várják. 

A rendezvényen a 8200.hu kiadója, a Bakony Média Kft. is kint lesz a helyszínen, érdemes felkeresni majd pavilonunkat, hiszen értékes nyeremények találnak gazdára. 

Ezt már olvasta!?

Szórakoztató felismerés

Személyes, családi és társadalmi problémákat vizsgálnak a Veszprémi Petőfi Színház előadásai.

A csökkentéssel a benzin átlagára 363 forintra, a gázolajé pedig 360 forintra mérséklődik.

Robbantások Brüsszelben

Robbanás történt egy brüsszeli metróállomáson és az uniós intézmények közelében kedd reggel. Magasabb fokozatú terrorkészültség Magyarországon.

Ismertették a Rozé, Rizling, Jazz Fesztivál programját

A VeszprémFest kísérőrendezvénye mára önálló mini fesztivállá nőtte ki magát. Idén július 7-16. között várják a kikapcsolódni vágyókat.

Csökkentette bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.

Na-Bed