Több mint háromezren érettségiznek a megyében

Írta:  8200 Veszprém/MTI május 07 2019 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Matematikából adnak számot tudásukról az érettségizők kedden.

Veszprém megyében 3023-an jelentkeztek érettségi vizsgára, közülük várhatóan 1935-en kapnak idén érettségi bizonyítványt. (A többi kiegészítő, szintemelő, ismétlő, pótló vagy javító vizsga, esetenként előre hozott érettségi.)

A megyében 888 tanuló érettségizik kiemelt szinten 22 féle tantárgyból, ez 1110 darab emelt szintű vizsgát jelent. Az iskolák által szervezett középszintű írásbelik száma 10 ezer 312, a kormányhivatal pedig 36 tanulónak 15 tárgyból 48 vizsgát szervez.

A kormányhivatal adatai szerint a legtöbben - 345-en - angol nyelvből tesznek emelt szintű vizsgát, történelemből 131-en, biológiából 104-en, matematikából 88-an, német nyelvből 75-en jelentkeztek az emelt szintű érettségire. Az emelt szintű írásbeli vizsgákat idén is a pápai Türr István Gimnázium és Kollégiumban és a Petőfi Sándor Gimnáziumban, valamint a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban és Vetési Albert Gimnáziumban tartják. Az emelt szintre jelentkezők nagy létszáma miatt és az ellenőrzés egységessége érdekében 5 vizsgatárgy - matematika, történelem, angol nyelv, német nyelv és biológia - esetében a javítást úgynevezett multiplikátor, vagyis javításvezető irányítja.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal csaknem száz középszintű vizsgabizottság elnökét jelölte ki. Az emelt szintű szóbeli lebonyolítását 95 tantárgyi bizottság felügyeli 2019. június 5. és 13. között.

A május 3. és június 28. közötti érettségiket a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában országszerte 3149 vizsgabizottság működik közre. Az írásbeliket május 3. és 24., a szóbeliket emelt szinten június 5. és 13., középszinten pedig június 17. és 28. között tartják.  

Matematikából adnak számot tudásukról az érettségizők kedden. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart.

A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg; a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Az írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vizsgázónként megengedett segédeszköz - közép- és emelt szinten is - a függvénytáblázat - egyidejűleg akár többféle is -, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, amiről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a diákok a vizsga során egymás között nem cserélhetik.

Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik. 

Ezt már olvasta!?

Jelentősen bővül a sportszer kínálat Veszprémben

Hatszáz négyzetméteres veszprémi üzlettel bővül a hazai Hervis sportszer és sportruházat lánc. Csütörtökön nyit, de mi már szerdán belestünk.

Biztonságban a nyári szünidő alatt is

Ismét rendeznek napközis tábort Veszprémben a nyáron, de a szünidei gyermekétkeztetésről is gondoskodnak.

Elektromos autókat kapott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A katasztrófavédelem járműparkjának fiatalítása, megújítása évek óta zajlik.

Meghalt egy motoros Cseszneknél

A baleset következtében teljesen lezárták a 82-es utat hétfőn kora este. 

A munkanélküliség további csökkenését várják az elemzők, miután az év elején a várakozásoknál kedvezőbben alakult a mutató.

Na-Bed