A házasság nem harc

Írta:  8200 Veszprém február 13 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Több mint harminc évi házassággal a hátuk mögött vallott a párkapcsolatukról dr. Kiszelyné Czibik Tünde, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió művészeti vezetője és férje.

Mindennek a kulcsa a szenvedély, ami elengedhetetlen az élet minden területén, legyen az párkapcsolat, vagy éppen munka - hangoztatta a művészeti vezető a Házasság hete alkalmából tartott beszélgetésen a napokban. A Veszprém Televízió eseményén Kiszely Péter ezt kiegészítve azt mondta, az évek múlásával az emberben kialakulnak a szokások, amik végül az életet irányítják.

A szerelmük története még az egri középiskolában kezdődött, számos közös érdeklődési pontjuk akadt, így egyre több időt töltöttek együtt. “Szép lassan kerültünk egymáshoz, ahogy megismertük másik személyiségét” - emlékezett vissza Tünde. “A gimnázium vége felé több lett mint barátság, lassan szerelemmé alakult” - tette hozzá Péter. Ezt követően sok évet külön töltöttek, de a szerelem legyőzte a távolságot és végül 1985-ben kerültek Veszprémbe.

Az együtt töltött több évtized alatt harmonikus párrá váltak. “Nagyon egyszerű, rá kell jönni arra, hogy a házasság nem harc. A legtöbbször azt látom magam körül, hogy a párok egymás fölé akarnak kerülni, pedig elengedhetetlen a kiegyensúlyozottság” - adta meg a receptet Tünde, kiegészítve, fontos az őszinteség. “Szeretettben élünk, odafigyelünk egymásra, támogatjuk a másik munkáját, ezt a mindenki látja körülöttünk” - jegyezte meg hozzá Péter, aki szerint ha az ember belső békéje rendben van, az a családban is megmutatkozik.

Persze mindez nem elég, az is szükséges, hogy mind a két fél személyiségében és anyagilag is független legyen, mert ha egymásra támaszkodnak a párok, abból nem születik jó. Elengedhetetlen még a rajongás, mindent meg kell tenni a másikért, ami később egyre inkább tudatossá válik.
 

Ezt már olvasta!?

Stadionokból nem lesz termelő tőke

A hazai gazdaság erősödése mögött a jelentős uniós támogatások, valamint a külföldi cégek dinamikus növekedése áll.

Példát mutattak hazaszeretetből, összefogásból, emberségből

Az aradi vértanúk emléknapján, a 13 vértanú tábornok kivégzésének 168. évfordulóján rendezett megemlékezést az önkormányzat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban februárban alkalmazható üzemanyagárakat.

E-gázszámla a Főgáztól

Az E-gázszámla egyszerűsíti az ügyintézést és kényelmesebbé teszi a számlák kezelését.

A nők élethelyzetének javítása is a célok között

A nők sok esetben érezhetik ma úgy, hogy másodrangú állampolgárok hazánkban - véli a Jobbik.

Na-Bed