A teátrum előtti téren nyit a Veszprémi Petőfi Színház

Írta:  Veszprémi Petőfi Színház június 03 2020 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Szabadtéren kezdi el pótolni a bérletes előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. A produkciókra hétfőtől regisztrálhatnak a nézők.

Nagyon átgondoltan és elővigyázatosan készülünk valamennyi eseményünkre - húzta alá Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese a nyári programokat ismertető sajtótájékoztatón szerdán délután. Hozzátette, most még nagyobb szükség van az óvatosságra, hogy amit eddig felépítettünk, ne romboljuk szét és az újranyitást követően ne kelljen rögtön bezárnunk.

Először pénteken várják a nézőket a színház előtti téren az immáron nyolcadik alkalommal megrendezett Bérletek éjszakája alkalmával. 20 órától szórakoztató programok, kvízjátékok várják az érdeklődőket, illetve ízelítőt adnak a jövő évad kínálatából. A téren 1,5 méterenként pontokat helyeznek el és arra kérik a programra érkezőket, hogy ezeken álljanak és akik nem együtt érkeznek, tartsák egymástól a szükséges távolságot.

Az esemény legfontosabb célja, hogy rendkívül kedvező áron szerezzék be a jövő évadra szóló bérleteiket a színházrajongók. Ennek gyors lebonyolítása érdekében a jegyiroda és a jegypénztár mellett további kettő, szabadtéri átvevőpontot is felállítanak. - Megkérjük nézőinket, hogy a bérletjegyeiket maszkban vegyék át - főleg a beltéri értékesítőhelyeken -, ahogy a kolléganőink is arcpajzsban várják őket a biztonságunk érdekében - jegyezte meg az igazgatóhelyettes.

A jövő héten belevágunk - talán az országban elsőként - az újranyitásba - jelentett ki Kellerné Egresi Zsuzsanna. Az előadások helyszíne a színház előtti tér lesz, ahol 200 főig - megfelelő széktávolságokkal - ültetett előadást tarthatnak. Az első produkciókkal az egészségügyben dolgozó hősöknek mondanak köszönetet. - Június 12-én a Csolnoky Ferenc Kórház dolgozóit várjuk, másnap az ajkai járványkórház munkatársai érkeznek kiegészülve a tapolcai kórház képviselőivel, június 14-ére pedig a Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet és a veszprémi szociális területen dolgozókat, leginkább az idősgondozás szereplőit hívtuk meg egy szórakoztató előadásra, amely a Nyitott ablak című zenés vígjáték lesz.

Június 16-án kezdik el a bérletes előadások pótlását, először a Sírpiknik című előadással. A szabadtéri bemutatókra telefonon keresztül regisztrálhatnak a bérlettel rendelkező nézők hétfőtől. Az erre használatos négy telefonszámot ekkor teszik közzé weboldalukon és a Facebookon. Az új jegyekért személyesen kell bemenni a színházba, de a 65 év feletti nézőknek jegyfutárral segítenek, Veszprém területén házhoz viszik számukra a belépőjegyet.

Amennyiben a nézők közül valaki nem mer most előadásra menni, vagy nem felel meg neki a szabadtér, természetesen lehetőséget biztosítanak számára, hogy más időpontban tekintse meg a produkciót.

A biztonság a legfontosabb, ezért a nézőknél érintésmentesen hőmérsékletet mérnek, illetve az előadások idejére maszkot is biztosítanak. A mosdókat konténer blokkok biztosítják, továbbá több ponton kézfertőtlenítőt is kihelyeznek.

- Reméljük, hogy zökkenőmentesen zajlanak az előadások és példamutatás lesz más intézményeknek, hogy merjenek nyitni - hangsúlyozta az igazgatóhelyettes, hozzátéve, az emberek erőteljes vágya, hogy színházba mehessenek, ezt bizonyította a színház Maradj otthon, majd mi megyünk programsorozata, amelyet 70 alkalommal adtak elő Veszprémben és a környező településeken. - A színház él és élni akar, nekünk pedig ezt biztosítanunk kell minden helyzetben - húzta alá az igazgatóhelyettes.

Amennyiben a korlátozások enyhülnek, 400 főig növekedhetünk szabadtéren és gyorsabb ütemben tudjuk a bérletes előadásainkat pótolni - tette hozzá Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Elmondta, a Sírpikniken kívül pótolják az elmaradt Pillangó című előadásokat is, illetve a Latinovits-Bujtor Játékszín produkcióit. - Lehet, annyira megszeretjük ezt a helyet, hogy a nézők követelni fogják a szabadtéri színházat - jegyezte meg az igazgató.

A játékrendbe természetesen esőnapot is terveznek. Mindennap 10 óráig döntenek az aznapi előadással kapcsolatban.

Ezt már olvasta!?

Mérsékelten meleg időt tartogat a hétvége

A jövő hét elején visszatér az igazi nyár.

Gyermekellátási szolgáltatások és egészségügyi alapellátások is bővülnek

Egészségházra, óvodai bővítésre, valamint idős emberek segítésére is nyújtott be pályázatot az önkormányzat.

Már büntethető, aki elmulasztja a parlagfű-mentesítést

Július 1-jétől megkezdődik a parlagfüves területek felderítése. A bírság akár ötmillió forint is lehet. 

Lángok csaptak fel a bécsi parlament tetőszerkezetén péntek reggel, az oltásban hetven tűzoltó vett részt, senki nem sérült meg.

A VeszprémFest rajzpályázata általános- és középiskolás diákok részére

A rajzpályázatban Veszprém két ikonikus épületét rajzolhatják meg, festhetik ki kedvükre a jelentkezők.

Bakony Média névjegykártya