Ritkán válogathatunk ennyi program közül

Írta:  8200 Veszprém április 19 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A Turisztikai szezonnyitón az ide érkezők érezzék kicsit veszpréminek magukat, a helyiek pedig fedezzék fel a város kincseit, legyenek turisták otthonukban.

A turizmus kiemelt fontosságú Veszprém számára. Minden vendéget fontosnak tartunk és szeretettel, büszkén mutatjuk be otthonunkat - vélekedett Brányi Mária alpolgármester az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón kedden délelőtt a Vass László gyűjteményben. Hozzátette, a Turisztikai szezonnyitó gazdag programokkal várja a veszprémieket és a városba érkezőket.

Az ide érkezők érezzék kicsit veszpréminek magukat, a helyiek pedig fedezzék fel a város kincseit, legyenek turisták otthonukban a Turisztikai szezonnyitón, vasárnap - fogalmazta meg a programsorozat célját Bérczi Beáta, a Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője.

Párhuzamosan zajlanak majd a programok a Kolostorok és kertek rendezvényterületén, valamint a várban, a két helyszín között pedig ingyenes kisvonat szállítja majd az utasokat.

A részletes programkínálat itt olvasható.  

Ezt már olvasta!?

Veszprém megyei városok választási eredményei

A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása után Veszprém megye városaiban az alábbi eredmények születtek.

Eredményesen zárult az idei tűzoltó sportverseny

Mind a hat hivatásos tűzoltó-parancsnokság képviseltette magát a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2018. évi II. fokozatú Megyei Tűzoltó Sportversenyén csütörtökön.

Fokozódik a virágzó fák pollenszórása

A következő napokban az éger pollenkoncentrációja az északkeleti területek kivételével sokfelé elérheti a magas, illetve a nagyon magas szintet.

Megújult a katasztrófavédelem vészhelyzeti applikációja

A könnyebb és egyszerűbb felhasználást tűzte ki célul a fejlesztés.

Az elmúlt hónapok munkájának köszönhetően a VÉSZ – veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás – immár több lehetőséggel és megújult külsővel áll a régi és az új felhasználók rendelkezésére.

A katasztrófavédelem 2013 novemberében indította útjára veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatását, az applikáció üzemszerű tesztidőszaka 2014 januárjában fejeződött be, azóta élesben fut, és több mint 53 ezer felhasználó töltötte le - közölte a katasztrófavédelem. 

 

Az elmúlt hónapokban zajló fejlesztésnek köszönhetően egy a mai kor elvárásainak megfelelő, a korábbinál jóval több funkcióval rendelkező mobilalkalmazás született. Az előző applikációhoz képest komoly újítás, hogy a híreket frissíteni lehet, így az elhúzódó eseményekről készített tudósítások sokkal áttekinthetőbbé, könnyebben nyomon követhetővé válnak. Lehetőség lesz az egyes híreket másokkal megosztani, így azok a családtagok, barátok és ismerősök is értesülhetnek a fontosabb eseményekről, akik nem felhasználói a VÉSZ alkalmazásnak. Várhatóan elsősorban az újságírók munkáját könnyíti majd meg, hogy a tűzoltói beavatkozást igénylő eseményeket az eddiginél többféle kategóriába lehet sorolni. Szintén újdonság, hogy külön aloldalon jelennek meg a meteorológiai riasztásokról szóló hírek, így a felhasználó az alkalmazás többi részétől függetlenül eldöntheti, kíván-e értesülni a veszélyes időjárási jelenségekről. A katasztrófavédelem és a Terrorelhárítási Központ együttműködése alapján az alkalmazás révén a lakosság azonnal értesülhet a TEK hasznos közlendőiről, biztonságot érintő információkról, esetleges veszélyhelyzetekről. Mindemellett új külsőt is kapott, a szó szoros értelmében színesebb lett az applikáció, ami a látvány mellett a könnyebb eligazodást is segíti.

A megújult alkalmazás Androidon a 4.0 operációs rendszertől, iOS operációs rendszerű okostelefonokon pedig 9.0-tól, valamint táblagépeken érhető el július 10-től, ettől a naptól a korábbi verzióra már nem érkeznek új hírek.

Azokon a készülékeken, amelyeken már fut a VÉSZ korábbi változata, frissítés szükséges. A megújult alkalmazás VÉSZ néven található meg a Google Play, illetve az Apple Store áruházban, és díjmentesen tölthető le azon készülékekre is, amelyekre ezidáig még nem telepítették az applikáció korábbi verzióját. 

Több száz egyenruhás futott egyszerre

2018 méteres táv lefutásával népszerűsítették a békét az egyes nemzetek hadseregei között.

Bakony Média névjegykártya