Ott a T-rex!

Írta:  8200 Veszprém május 18 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Ezzel a felkiáltással vették birtokba a gyerekek a Veszprémi Állatkertben megnyílt Dinoszaurusz parkot szerdán.

Két hektáron összesen harminc életnagyságú dinoszaurusz szobor várja a Veszprémi Állatkert látogatóit. A legnagyobb diplococcus 23 méter hosszú, a legnépszerűbb T-rex pedig 13 méter a fejétől a farkáig, illetve négy méter magas.

Fő célunk az oktatás, ismeretterjesztés, ehhez azonban meg kell felelni a mai kor dinamikájának és a fiataloknak minél több élményt adni, így jobban megmaradnak bennük az ismeretek - mondta érdeklődésünkre Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója. Éppen ezért a park bejárását követően foglalkoztató várja a gyerekeket, ahol az őslénytankutatók mindennapi életével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, ásatáson vehetnek részt, régészeti munkát végezhetnek, illetve bemászhatnak egy őslény szájába is.

A dinoszaurusz szót Richard Owen (1804-1892) angol zoológus alkotta meg 1842-ben. Két görög szó, a deinos (borzasztó, rettenetes) és a sauros (gyík) összetétele. A dinoszauruszok több mint 150 millió éven át uralták a Földet a földtörténeti középkorban, a mezozoikumban. 

Olyan parkot avathatunk, amit az elmúlt években több jelentős beruházás is megelőzött - emlékeztetett Brányi Mária alpolgármester a megnyitó alkalmával, aki megemlékezett Laczkó Dezső munkásságáról is, aki 1899-ben egy kavicsfogó álteknős leletére bukkant a közelben, amely a dinoszauruszokkal élt egy időben. “Egy időutazásra invitálja a látogatókat a dinoszaurusz park lenyűgöző élményt garantálva mindenkinek” - fogalmazott. 

Az elmúlt 58 évben számtalan újdonsággal gazdagodott az állatkert, most először azt is láthatják az érdeklődők, miként alakult ki a mai élővilág. 250 millió évet repít vissza a park a triász, a kréta és a jura legjellegzetesebb növényevő és ragadozó állataival - hangoztatta az állatkert igazgatója.


A galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 

Elhangzott még, az állatkert nyolc évvel ezelőtt 9,5 hektáron terült el, ma már 32 hektáron várja a látogatókat és többek között elefántok, fókák, pingvinek költöztek Veszprémbe, a mai naptól pedig Magyarország legnagyobb dinoszaurusz parkja is itt található.

A dinoszaurusz park megváltott érvényes állatkerti belépővel ingyenesen látogatható.

Török László kérdésünkre elmondta, a Veszprémi Állatkert az elmúlt években is megmutatta, hogy a rendelkezésre álló fejlesztési pénzekkel jól sáfárkodott, olyan porjektelemeket hozott létre, amely növelte a látogatószámot, tavaly már 321 ezren érkeztek az állatkertbe. Ennek is köszönhető, hogy a kormány további támogatásban részesíti az állatkertet - utalt a napokban aláírt szerződésre a Magyar Kormány és a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata között, amely 2,5 milliárd forintot irányoz elő az állatkert fejlesztésére.

 

 

Ezt már olvasta!?

Élőben folytatódott a netes szájkarate

Vádemelési javaslattal zárták le a veszprémi rendőrök  a garázdaság miatt indult nyomozást.

Javítanánk a fogyatékos honfitársaink helyzetén

Ötödik személyes vállalásom a fogyatékos személyek ellátásának javításáról szól - jelentette be Varga-Damm Andrea.

Ki akarták végezni a rendőröket

 A járőrök voltak a szombati budapesti, Teréz körúti robbantás célpontjai.

A hiányszakmákra fókuszálnak

A pályaválasztás előtt álló diákoknak, szüleiknek nyújt segítséget a sikeres döntés meghozatalában a pályaválasztási kiállítás Veszprémben.

Na-Bed