2016-ban összesen hat hosszú hétvégénk lesz. Az éves szabadságot jól kihasználva pedig 6 nappal akár 18-at is nyerhetünk. 

Intenzív havazás kezdődött hétfőn délelőtt térségünkben, amihez kemény fagy és némi szél is társul.

Tragikus hirtelenséggel szombaton elhunyt dr. Bősze Ferenc ügyvéd. 64 éves volt.

Újév köszöntő ünnepséget tartottak a Pannon Egyetemen szombaton.

Átvette a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz az E.on 600 ezer lakossági földgázfogyasztóját január 1-jén.

A fagyos idő ellenére is forró hangulatban telt a városi szilveszter az Óváros téren.

Egyes pirotechnikai eszközöket már december 28-tól fel lehet használni közterületeken, petárdázni azonban továbbra is tilos.

Él a boltzár, ennek ellenére több helyen vásárolhatunk most vasárnap.

A megyeszékhely egyes részein gyakori vendég volt a köd szombaton, máshol szinte semmi nem zavarta a napsütést.

Néhány hasznos információ az ünnepekre veszprémieknek.

A díjat a színházi háttérdolgozók elismerésére alapított Bujtor István színész-rendező özvegye.

Az elképzelések szerint hat hét múlva fogadják az első betegeket a hétfőn átadott veszprémi Regionális Onkológiai Centrumban.

Közel 216 millió forint támogatással valósult meg a projekt.

A negyedik gyertya is felgyulladt a város adventi koszorúján vasárnap este a Szentháromság téren.

A finn testvérvárosunkban is szokatlanul enyhe a december, a héten azonban megérkezett az igazi tél.

A Dózsaváros óvodásai, iskolásai, valamin civil szervezetek tagjai rendeztek meghitt programot karácsony közeledtével a városrészen élőknek.

Összesen ötven család karácsonyát tette boldogabbá egy vállalkozás. 

A csimpánzok, a zászlósfarkú kolobuszok, valamint az elefántok bonthatták ki csomagjaikat.

Mindkét fia fogyatékos, a kisebbik koraszülött, agyvérzése volt, állandó ellátást igényel, a nagyobbik értelmi sérült. 

A magyar és az európai fesztiválszövetségtől is kiváló minősítést kapott 2015-ben a VeszprémFest. 
53. oldal / 54

Ezt már olvasta!?

Tartalmas nyarat biztosítanak a gyermekeknek

Rengeteg sportprogram, kirándulás és tartalmas kikapcsolódás várja a városi napközis táborba jelentkezőket.

Nyuszisimogató is lesz az állatkertben

A Veszprémi Állatkert az év minden napján, így húsvétkor is várja a látogatókat.

Milyen legyen a pályázat arculata?

Veszprém térségi összefogásban pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésére. Melyik logó- és arculat legyen a nyerő?

Elkezdődött a Veszprémi Utcazene Fesztivál

Szombatig tart az OTP Bank Utcazene Fesztivál (VUF), amelyen hazai és külföldi zenészek tucatjai lépnek fel különböző színpadokon.

Brüsszelt meg kell állítani, és a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumnál tartott március 15-ei díszünnepségen. 

Na-Bed

Napi menük

HRCV
SzuperOptika