A hazai gazdaság erősödése mögött a jelentős uniós támogatások, valamint a külföldi cégek dinamikus növekedése áll.

A rendszerváltást követően, az országban is az elsők között alakult meg a veszprémi Dózsavárosi Polgárőrség.

Az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek jött el a bevallás ideje.

Ezt Porga Gyula jelentette ki egy kedd reggeli sajtóbeszélgetés alkalmával a városházán, így hivatalossá vált a döntés. 

74 millió forintot fordítanak útjavításokra, az intézményi felújításokra pedig 106 millió forintot szán az önkormányzat 2016-ban. Néhány adat a tervezett költségvetésből.

Személyeautó és motoros ütközött hétfőn délután a belvárosi Vörösmarty téren. 

„Az európai identitás ma” címmel tartottak beszélgetős estet a Szaléziánumban.

Több szakrendelés is a Komakút téri rendelőintézetből a kórház épületébe költözik ezekben a napokban.

Az egyetemi éveket nem számítva, 40 év egészségügyi szolgálat után nyugdíjba vonul a Csolnoky Ferenc Veszprém Megyei Kórház főigazgatója.

21. alkalommal rendezték meg a Bem József megyei matematikaversenyt az általános iskolák 2-8. osztályosai számára.

 

Hétfőtől látogatási tilalom a veszprémi kórház egyes osztályain.

Új technika szaktantermeket adtak át a Deák általános iskolában szerdán délután.

2015-ös évben kiemelkedően teljesítő utánpótláskorú és felnőtt veszprémi sportolókat, edzőket, sportvezetőket, csapatokat díjazták a Veszprém Arénában kedd este.

A látogatók a nyár elejétől találkozhatnak az óriási őslényekkel.

A Veszprémi Szurkolói Egyesület tagjai ezúttal erejüket nem csak csapatuk biztatására, hanem adománygyűjtésre is használják.

A fiatalok egy környezettudatosságra nevelő program részeseként ismerhették meg a hulladékgazdálkodás alapjait.

Sok célt fogalmaztunk meg a 2015-ös esztendőre, melyek mindegyikében sikerült eredményeket elérnünk - fogalmazott évértékelőjében a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője.

A házasság alatt folyamatosan alakulnak ki a különböző identitások. Össze kell hangolni a családi mintákat, ez pedig időnként “csatával” jár.

Több mint harminc évi házassággal a hátuk mögött vallott a párkapcsolatukról dr. Kiszelyné Czibik Tünde, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió művészeti vezetője és férje.

A Pannon Egyetem hosszú ideje működtet szociális támogató rendszert.

69. oldal / 73

Ezt már olvasta!?

Itt gyakorlatozik a katasztrófavédelem

 

Teljes szélességében lezárják a 7213-as számú utat. 

Adjon tanácsot a rendőrségnek, hogy hol mérjenek

A rendőrség várja a javaslatokat az idei Speedmarathon ellenőrzési helyekre, ahol 2018. május 14-étől egy napig mérik a Magyarország útjain közlekedők sebességét.

Közlekedésbiztonsági akció a Bakonyban

Közel minden hatodik megállított járműnél tapasztaltak szabálytalanságot. 

A Balaton messze az ország legbiztonságosabb természetes vize

A fulladások száma harmadára csökkent tavalyhoz képest.

A benzin március 1-je óta 13 forinttal lett olcsóbb.

Na-Bed