Magyar diákokat szállító busz gyulladt ki Olaszországban

Írta:  MTI január 21 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A jármű teljesen kiégett. 16-an meghaltak.

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül - közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti. Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.

Olasz tévéhíradók felvételei szerint a jármű teljesen kiégett. A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról.

Az MTI tudósítója, Sárközy Júlia értesülései szerint 39 sérültet veronai kórházakba vittek. Az olasz tűzoltóság korábban azt közölte, hogy 36 sérült el tudta hagyni a buszt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel elmondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd egy falnak csapódott.

A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá. 

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet - közölte szombat délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Jelezte: nagyjából mostanra állt össze a sértetlenek listája, és "nagyjából végleges" a kórházban ápoltaké. A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter közölte: a kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja.  

Ezt már olvasta!?

Segítene másokon?

A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltói beosztás betöltésére.

A TISPOL Truck & Bus elnevezésű ellenőrzésének keretében elsősorban a vezetési és a pihenőidővel kapcsolatos szabályok megtartását figyelték.

Hétfőn folytatódik a vörösiszapper

Az ügyész által előterjesztett fellebbezés miatt indult a másodfokú eljárás, amely előreláthatólag január 26-ig tart.

Kidöntött egy jelzőtáblát az ittas sofőr Veszprémben

A rendőrök elfogták a baleset helyszínét elhagyó 67 éves járművezetőt.

Több mint 300 tonna élelmiszer gyűlt össze

A felajánlásokból 34 ezer ajándékcsomag készül.

Na-Bed