Anyák napi meglepetés a Petőfi Színházban

Írta:  8200 Veszprém április 28 2016 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A „Múlnak a gyermekévek…” című produkció anyák napi külön kiadással készül.

Anyák napi különkiadással készül a „Múlnak a gyermekévek…” című produkció stábja május 1-én, vasárnap 18 órakor. Az előadást a Zenés tavasz bérlettel rendelkezők is megtekinthetik.

A „Múlnak a gyermekévek…” című zenés utazás május 1-i előadására külön meglepetéssel készül a Veszprémi Petőfi Színház társulata az édesanyák és nagymamák számára, akik jegyüket 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg. A produkció – amelyben gyerekszereplők is színpadra lépnek a felnőtt színészek mellett – decemberi bemutatása óta töretlen sikerrel szerepel a színház repertoárján. Az előadás rendezője Oberfrank Pál Jászai-díjas színművész.

Ezt már olvasta!?

Pályázat indul lakóépületek energetikai korszerűsítésére

Több mint 200 milliárd forint visszatérítendő támogatás jut lakóépületek energetikai korszerűsítésére.

A tizennégy nyertes havi 70 ezer forintot kap a 2017/18-as tanévben.

A látogatók 28 ország 350 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak majd.

Három kormányablakban nyílik NAV ügyfélszolgálat

Sümegen, Devecserben és Balatonalmádiban. 

Álom marad az útfejlesztés Veszprémben?

A Kormány úgy döntött, hogy nem támogatja a 8-as és 82-es utak összeköttetését, valamint a megyeszékhelyre tervezett új völgyhidat sem.

Na-Bed